Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Szentgyörgyi István: A magyar gyógyszerészképzés iránya a XIX. század második felében

képzés alacsony színvonalát, azonban így foglal állást a gimnáziumi előképzettség tekintetében: ,, ... a gymnasium 6-ik osztályából kikerült fiatal ember a latin feliratokat éppen úgy tudja olvasni, mint egy 8 osztályt végzett növendék és viszont a kifejezéseket az utóbbi épp oly kevéssé érti meg, mint a hat osztályt végzett" Ezért nem szükséges az érettségi kötelezővé tétele — vonja le a szerző a „nyilvánvaló" tanulságot. A nem gyógyszertár-tulajdonosok helyzete egyre rosszabbodott a század vége felé, egzisztenciájuk bizonytalan volt. Bár számuk abszolút értékben nőtt, mégis egyre nagyobb lett a segédkereslet (a nem diplomásokra vonatkozólag is). A gyógyszertár-tulajdonosok mind többen követelték, hogy állítsák vissza a négy gimnáziumi osztályhoz kötött gyakornokfelvételt, azaz „ifjaink ismét négy osztállyal, tehát gyermekésszel lépjenek pályánkra." Ismét egy momentum, amely megvilágítja a gyógyszerészet fejlődésének korlátait, amely elsősorban a kiskereskedelmi érdekek determináltak. A gyógyszerész megfeledkezett arról, hogy milyen a társadalmi osztályhelyzete, nem törődött azzal, hogy a gyógyszerészet helyzetét a tudományok viszonylatában előrevigye, legfeljebb, hogy stabilizálja. Mert: „a fő baj culminai, hogy nincs az existentia biztosítva" [26], A kényszerű helyzet „a már félig-meddig elért niveauról retrograd haladásra" irányítaná a gyógyszerészetet. ,,Ha azon szempontból indulunk ki, hogy sok és olcsó munkaerőt teremtsünk; ha azt akarjuk, hogy a régi időket visszavarázsoljuk, úgy ezen irányzat megmagyarázható ; de ne felejtsük el, hogy ma már a kereskedőtől is megkívánják azt a képzettséget, melyet némelyek pályánkra lépő ifjainknál szükségtelennek tartanak." Hiába írja a szerző, hogy ,,tudjuk azt mindnyájan, hogy ma már a gyakorlati képzettség nem bír olyan fontosságai, mint az elméleti", a gyógyszerésztársadalom legnagyobb része retrográd módon mégis kitartott a gyakornokképzésrendszere mellett. Napvilágot láttak a korabeli szaksajtóban [17] kiváló szakemberek véleményei, előremutató javaslatai, mélyreható analízisei. Lengyel Béla elemzi a gyakornokképzés hazai helyezetét. Hivatkozik egy korábbi cikkére [18], amelyben először veti fel a szakiskola kérdését. Ebben írja: ,,a főnökök gyakornokaikat nem oktatják kellőleg...". Elsősorban nem a kis forgalmú patikákban, ahol a fiatal nem tekintheti át eléggé a szakterületet. Ugyanakkor még „a korlátolt forgalom mellett az üzleti szempont dominálja a főnököt." A nagy forgalmú gyógyszertárak alig vesznek fel gyakornokot (a budapesti gyakornoki vizsgabizottság előtt addig megjelent 300 jelentkező közül mindössze 15 volt, aki a fővárosban gyakornokoskodott). Mi ennek az oka? „A kérdésre megfelelni úgy hiszem nem nehéz. Mennél nagyobb valamely gyógyszertár évi forgalma, annál kiterjedtebb a főnök üzleti elfoglaltsága s annál kevesebb időt juttathat tudományos foglalkozásra." — „A gyakornok tehát nem képeztetik kellőleg akár kis, akár nagy forgalmú gyógyszertárban van." „Vagy lehet-e a főnöktől, akinek nagy forgalmú gyógyszertára van és ennél fogva üzleti elfoglaltsága nagyobb mérvű, hogy esetleg forgalmának rovására gyakornokával foglalkozzék." A válasz határozott nem, „mert a tanítás nem olyan foglalkozás amelyet csak úgy mellékesen a szabad órákban lehet űzni, sikeres csak akkor lehet, ha testtel-lélekkel rá adjuk fejünket. Az a 16 éves fiú, aki a gymnasiumi disciplina alól kikerül, még nem elég érett arra, hogy az élet viszontagságai között