Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Szentgyörgyi István: A magyar gyógyszerészképzés iránya a XIX. század második felében
megállhasson ; neki vezetésre van szüksége nemcsak a tudományban, de jellem fej' lesztésében is. Köztudomású, hogy ez a vezetés nincs meg." Sárga Gerő [19] síkra szállt a gimnáziumi érettségi mellett. Véleménye alátámasztásául több indokot hoz fel, amelyek között felemlíti a szakmai elismerést ; megszűnne a rendkívüli hallgatóság ,,de megkönnyítve lenne egyetemi tanáraink ama lélekölő munkája is, hogy valamely stúdiumot erőszakolniok kelljen olyan hallgatókra, kik az ehhez megkívánható előkészülettel távolról sem bírnak," Olyan magaslatra emelkedne szellemi és gyakorlati szempontból az ifjú gyógyszerészek tevékenysége, amilyenre „ma csak kivételesen történik". Javasolja, hogy szűnjék meg a kötelező segédeskedés és a képzés ennek megfelelően három év gyakornokságból és az egy évvel felemelt egyetemi kurzusból álljon. Államilag dotált vizsgáztató bizottságok létrehozását javasolja. Megemlíti, hogy a gyógyszertárak tulajdonosai legyenek felelősek a hozzájuk került gyakornokok felkészültségéért. Sok-sok panasz hangzott el már tehát a gyakornokképzés rendszere ellen. Sokan a bajok megszüntetését a gyakornoki szakiskolától várták, ezáltal kiküszöbölhetőnek vélték a képzés ingadozó színvonalát. Minden fiatal a gimnázium utak egy évet töltött volna el a szakiskolában, ahol levizsgázva további két évet kellett volna még gyógyszertárban dolgoznia. Ezzel az egész kérdéssel a legvilágosabban és a leghaladóbb gondolatok szerint csak egyetlen gyógyszerész lépett fel, egy három részből álló cikksorozatban. Terve egyedülálló korában, és mint azt a jövő beigazolta az egyetlen modern, helyes út is. Steiner Mihály [20] gyógyszerész így ír: „Míg a szakiskola feladata lenne a jelenlegi rendszer nagy hibáit orvosolni, addig az én javaslatom hivatva volna az egész korhadt rendszert mással, a modern színvonalon állóval felcserélni." Terve, hogy legalább 6 gimnáziumi osztály szükséges, de érettségi „tán még jobb volna." Rögtön a középiskola után egyetem, lehetőleg külön gyógyszerészeti fakultással. Az egyetemi oktatás három évből állna, amelyen elméleti és gyakorlati (technológiai) képzést nyernének. A bizonyítvány megszerzése után kétéves gyógyszerészi gyakornokoskodás, majd egy gyakornoki vizsga következne (ez egy gyakorlati tárgyból állna), vegyes bizottság előtt (egyetemi tanárok és gyógyszerészek). Csak ekkor kapja meg a gyógyszerészjelölt oklevelét. További két év gyógyszertári gyakorlat után vezethet gyógyszertárat, addig csak segédként működhet. # A gyógyszerészetet nehezen körülhatárolható állapotában találjuk a jelzett korszakban, miközben állandóan kereste a feleletet a kor változásai következtében létrejött kihívásra. Feleleteit elsősorban reformtörekvéseiben adta meg. Kiváló egyéniségek vállalták az irányítást, fogalmazták meg és tűzték ki a célokat. Különös ellentmondásként hatott azonban, hogy a célok — amelyek önmagukban felemelőek voltak és elérhetőknek látszottak — csak igen nehezen voltak elérhetők, legtöbbjük pedig megvalósulása pillanatában időszerűtlenné vált. Hiányzott az egyéniség; a hosszú évtizedes vajúdás eredményeként megszületett ugyanis 1872-ben az Országos Gyógyszerész Egyesület [23], azonban az egyesülés alapját nem az azonos szakdiploma, hanem az azonos tulajdonjogi helyzet határozta meg (pedig ekkor már számolni kellett volna a segédi ,,kar"-ral is, 13 Orvostörténeti Közlemények
