Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Szentgyörgyi István: A magyar gyógyszerészképzés iránya a XIX. század második felében

GYÓGYSZERÉSZKÉPZÉSI RENDSZEREK KÜLFÖLDÖN Németországban és Svájcban [12] az egyetemi tanulmányok előfeltétele az érettségi bizonyítvány megszerzése volt. Az előbbiekben 3 évi segédeskedést és két évi gyakornokoskodást követeltek meg, Svájcban 2 gyakornoki és egy év segédi időt kellett letölteni a jelöltnek. Ausztriában — a magyar rendszerhez hasonlóan — 6 gimnázium és 3 év gyakornokoskodás után lehetett jelentkezni az egyetemre. A tanulmányi idő Németországban 3 félév, Ausztriában és Svájcban 2 év, az utóbbiban egyetemen vagy gyógyszerészi szakiskolán. Érdemes felhívnunk a figyelmet a fejlett német vizsgarendre : a hallgatóknak egy írásbeli elővizsga után technológiai, analitikai, gyógyszerészi tudományos vizsgát kellett letenniük, majd egy ún. záróvizsga után (természettudományok elméleti vizsgája) kapták meg oklevelüket. Svájcban kötelező volt olyan tárgyak hallgatása is, mint egészségtan, és egészségügyi rendészet. Olaszországban [13] a teljes jogú gyógyszerészi cím („Laurea") elnyeréséhez a líceum elvégzését, majd 5 év egyetemi tanulást követeltek meg. Első évben kísérleti természettant, általános vegytant, állattant; második évben növénytant, ásványtant, gyógyszerészi toxikológiát, vegytant; harmadik évben gyógyszerészi toxikológiai vegytant, gyógyszer- és méregtant, gyógyszerészeti szövettant hallgattak. A negyedik évben „mennyileges" és zoológiai vegytani és általános vegytani gyakorlatokat végeztek : a gyakorlatok során külön egy év gyakorlati működés következett az erre a célra kijelölt gyógyszertárban. Említést érdemel, hogy Franciaországban már 300 esztendeje működött gyógyszerészi szakiskola; ebben az időben már itt is kötelezővé tették az érettségi vizsgát [12]. Különleges helyet foglal el az Egyesült Államok [5], ahol a gyógyszerészet szabad pálya, és a gyógyszerészek valamennyien „autodidakták". A mindenes fiúk (,,clerk"-ek) 16 éves korukban léphettek a pályára. Feladatuk: tisztaság a gyógyszertárban, a gyógyszerek kihordása, szignatúrák vagdalása, szódavíz mérése (ez utóbbi biztosította a legnagyobb bevételt a korabeli amerikai gyógyszerésznek). „Ha e foglalkozásban két év alatt virtuóz lett, a főnök buzdítja, hogy essen neki az Egyesült Államok dispensatoriumának és egyéb gyógyszerészi művek tanulmányozásának". Ekkor avatták be a vénykészítés titkaiba. Két gyógyszerészi „oskola" is működött már ekkor. Ezeket nem kellett feltétlenül elvégezniük, de „ha a gyógyszertár olyan helyen van, hogy gyógyszerész iskola is létezik, akkor az ifjú néhány tanfolyamot hallgat, melynek költségeit a főnök fedezi". — ,,Azon egyének, kikben a megfelelő képesség hiányzik, azonnal elbocsáttatnak, úgy hogy csak az értelmesek maradnak meg." Ami az egzisztenciát illeti: „az út fölfelé nyitva áll, s az állami és társadalmi törvények támogatják azon egyént, aki ez úton fölfelé törekszik." A latin nyelvet nem oktatták, „mióta az angol orvosok vényeiket angol nyelven szerkesztik, egészen fölöslegesnek tartatik." A gyógyszerészdoktorság nem létezett sem Németországban, sem Svájcban [12] (bölcsészdoktor lehetett valaki érettségi, kitűnően letett gyógyszerészi vizsgák és 6 féléves stúdium után). Ausztriában is csak a címet („tudor") használták, doktorátust csak a bölcsészeti karokon lehetett szerezni. A fenti adatokból kitűnik, hogy a magyar gyógyszerészképzés nem maradt