Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Szentgyörgyi István: A magyar gyógyszerészképzés iránya a XIX. század második felében
a végzettek száma 766) összesen 15 gyógyszerész szerzett „tudor" címet, míg a bölcsészeti karon 83 és matematikai-természettudományi karon 67 (jogászok és orvosok adatait szándékosan mellőztük). A pesti egyetemen 1861-ben volt az első doktorrá avatás gyógyszerész részvételével, és 1866/67. tanévig összesen még egy volt, aki vállalkozott a cím megszerzésére. Ebben az időszakban 2544 hallgató nyert gyógyszerészmesteri oklevelet. Az 1866/67. tanévtől 1894/95-ig 1925-en nyertek gyógyszerészmesteri oklevelet. Ezekből mindössze 35 szerzett doktori fokozatot [9, 25]. Két tényt kell szembeállítanunk, hogy érthetővé váljék, miért bízott hiába Felletár Emil. 1. A tudományszeretettől indíttatva, valamint a társadalmi és önbecsülésért a doktori fokozat megszerzése 1892-ig: 8 gimnáziumi osztály elvégzése 3 év gyakornokoskodás 2 év egyetemen (az oklevélért) 1 év egyetem (a tudori fokozat megszerzéséért) összesen: 14 év, ezzel szemben 2. diplomás gyógyszerészként jól fizetett munkalehetőség: 4 gimnáziumi osztály elvégzése 3 év gyakornokoskodás 2 év egyetem összesen: 9 év tanulás után. Nem nehéz belátni, hogy az 5 év többlet (amelyhez még az egyetemi vizsgákat is kitűnő eredménnyel kell letenni), olyan követelmény volt, amely szükségszerűen akadályozta a gyógyszerészek tömeges folyamodását a doktori cím elnyerésért. Valószínűleg azok akik e rendeletet kibocsátották, csak azt a célt tartották szem előtt, hogy aki doktori fokozatot akar elnyerni, annak komoly elméleti felkészültséggel kell rendelkeznie. Az 1892/93. tanévet már új rendelkezések szabályozták [16], megváltoztatva a gyógyszerészdoktori fokozat elnyerésének feltételeit: azon gyógyszerészmesterek, akik még egy évet töltöttek az egyetemen — érettségi bizonyítvánnyal rendelkeztek és a vegytani, gyógyszertani és közegészségtani intézetben 2, illetőleg l-l félévi laboratóriumi munkával foglalkoztak, és az említett tárgyak valamelyikéből vizsgálataik alapján értekezést írtak — gyógyszerészeti doktori címet kaptak. Ez a rendelet törölte el a gyógyszerészmesteri szigorlatok kitűnő letételének szükségességét. Ennek a rendeletnek a következményeiről számolnak be a következő sorok: ,,A tanári testület 1892. óta azt a tapasztalatot tette, hogy a gyógyszerészek közül sokkal többen igyekeznek a doktori fokot elérni, mint azelőtt és jórészben olyanok, kik sem tehetséget, sem kellő buzgalmat nem mutattak, hanem mindössze érettségi és többszörös bukás és ismétlés után megszerzett bizonyítványuk álapján, a szabályok értelmében még egy esztendőt töltöttek az egyetemen és egy-egy silány, gyakran ismételten visszavetett disszertáció elkészítése után lettek doctorrá" [1]. Az orvosi kar megelégelve a tapasztalatokat, kezdeményező lépést tett az irányban, hogy visszaállítsa az 1892 előtti helyzetet, amikor a gyógyszerészmesteri oklevél megszerzéséhez a gyakorlati és elméleti szigorlatokat kitűnő eredménnyel kellett letenni. A kar 1896. április 21-én tett javaslatot ez irányba a minisztériumnak.
