Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Szentgyörgyi István: A magyar gyógyszerészképzés iránya a XIX. század második felében
Az előrehaladásról és a gyakornok egyéb körülményeiről a tiszti főorvosnak kellett meggyőződnie. A gyakornoki vizsgákat Budapesten és Kolozsvárott tartották, a vizsgabizottságot a kultuszminiszter három év tartamára nevezte ki; tagjai között kisebbségben voltak a gyógyszerészek. A vizsga gyakorlati és elméleti részből állt. Az előbbin vizsgálat alá vették, hogy milyen a jelölt készültsége a vény vagy „egyszerűbb chemiai művelet elkészítésében 1 '. A következő vizsgafeladatok voltak: a) orvosi vény bírálata, elkészítése, taxálása, a gyógyszerkönyvi nómenklatúra teljes ismerete; b) egy gyógyszerészeti preparátum elkészítése; c) egy-két hivatalos gyógyszer felismerése, megvizsgálása. Az elméleti vizsga követelményei: a) általános kémiai fogalmak ismerete és a fizikai és kémiai elméleti alapjainak kutatása; b) növénytani elméleti ismeretek; c) mérleg, gramm-rendszer, hőmérő, fajsúlymérő ismerete; d) gyógyszerészeti könyvvitel, szabályok és rendeletek. Az 1853-tól 1888-ig terjedő időszakban tehát a gyakornokképzés rendszerében lényeges változás nem történt. Az ifjú 14 éves korában került be a gyógyszertárba, ahol teljesen főnökére utalva kellett volna készülnie a gyakornoki vizsgára, illetőleg — amennyiben tovább akart haladni, és egyetemet akart végezni — csak ebben az időszakban szerezhetett alapot az egyetemi képzéshez. Tematika nem állt rendelkezésére, a vidéki gyógyszertárak csak szűk keresztmetszetben nyújtották a gyógyszerészeti „mutant"-t, hiszen forgalmuk korlátozott, az oktatási rendszer ennek következtében különböző színvonalú, többnyire sekélyes volt. Teljes hiány mutatkozott szakkönyvekben is [27]. Az általános viszonyokat híven fejezi ki Kátay Gábor [4]. Mondanivalóját így kezdi: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való". „Az irodalom terén semmink sincs, miben egy ifjú magyar gyógyszerész tudományos kiképezhetésének és egy végzett gyógyszerész további önképzésének eszközeit föltalálhatná." Szerencsés véletlennek tartja, ha a gyakornok jó gyógyszertártulajdonoshoz kerül, mert „egyébként főnöke vagy gazdálkodással vagy mint tudtommal is nem példátlan eset, hivatalviseléssel foglalkozik ; vagy más neki mulatságot szerző foglalkozásokban keresi kedvét". Nagyon hiányolja a tanuláshoz szükséges könyveket, mint írja legtöbbször csak „az öreg Hägen múlt században írt kézikönyvét" találja a gyógyszertárakban. Többek között indítványt tesz gyógyszerészi tankönyvek írására, és rögtön meg is nevezi azokat, akik erre szívesen vállalkoznának. A gyógyszerész társadalmat hívja segítségül, csekély hozzájárulást kérve. Végre 1865. január 20-án ő és Felletár Emil jelenteti meg az első magyar nyelvű, általános gyógyszerészi tankönyvet gyakornokok számára („Gyógyszerészi tudományok alapvonalai") [2]. A második gyakornoki tankönyvre csak 1881. április 1-én írtak ki pályázatot. Első követelményül adták meg, hogy „írassék le a gyógyszerészet fogalma, a gyógyszerészet fontossága, közegészségi és társadalmi szempontból". A pályázatot Csurgay Kálmán gyógyszerész nyerte meg. Könyve („Gyógyszerészeti tankönyv gyakornokok részére") 1884-ben jelent meg; ez volt az első, amely némi tematikát is
