Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Szentgyörgyi István: A magyar gyógyszerészképzés iránya a XIX. század második felében

szerészet és a gyógyszerész helyét, funkcióit a szaktudományok között és a társadalmi-gazdasági struktúrában körülhatárolják. Erre pedig annál is inkább szükség lett volna, mert a szakma határterületeken mozgó, komplex jellege nemcsak a közvélemény előtt, hanem a szakmabeliek szemében is elhomályosította a valódi érdemeket, az igazi célok megvalósítása pedig a vélt sérelmek elleni harcban háttérbe került. Mik azok a jellegzetes vonások tehát, amelyekkel a szakma az adott kor gazdasági és társadalmi szerkezetében értékessé vagy nélkülözhetetlenné teszi magát? Kereskedelmi jellege, közegészségügyi funkciói miatt, vagy éppen mint a gyógyszer elkészítője vagy a kész gyógyszer ellenőrzője válik hasznossá? Önmagában a kérdés feltevése sem könnyű, még nehezebb azonban válaszolni rá. Pedig csak a konkrét, helyes válasz után nyerhetnek határozott kontúrokat a célok, megteremtve az alapot egy határozott szerkezetű, céltudatos képzési rendszernek. A GYÓGYSZERÉSZKÉPZÉS RENDSZERE ÉS VÁLTOZÁSAI A gyógyszerészképzés korszakunkon belül két — egymással szervesen összefüggő és kölcsönhatásban levő — részből tevődött össze. Az egyetemen gyógyszerészetet csak azok tanulhattak, akik az előkészítő — gyakornoki — képzés minden követelményének megfeleltek. A) Gyakornokképzés A magyar szabadságharc bukása után 1851/52-ben lépett életbe az új tanulmányi rend, amely tíz szakaszra oszlik. Ennek hetedik pontja foglalja magába a gyógyszerészettel kapcsolatos intézkedéseket. Az 1853. év november hó 27-én kelt osztrák miniszteri rendelet határozta meg a gyakornokképzést. Ennek rendelkezései lényegében megegyeztek az 1839. évi április lG-án kelt 1695. és az 1840. jan. 6-án kelt 72 139. számú kormányrendeletekkel. Mindhárom négy gimnáziumi osztály elvégzését követelte meg a gyógyszerészi gyakornoki felvételhez [1]. A rendelkezés szigorítása volt az, hogy a négy gimnáziumi osztályt kitűnő érdemjeggyel kellett elvégezni. Az 1859. évi tanulmányi rendelet a gyakornoki rendszert lényegében nem érintette [1, 21, 22]. így maradt a gyakornokképzési rendszer egészen 1888. jan. l-ig [8], amikor a kultuszminiszter 3522. leiratában az „algimnázium" négy éve helyett hat gimnáziumi osztályt követelt (ekkor még ez a rendelet nem nyert királyi jóváhagyást). Ezt megerősítette az 1892-ben kelt 35 985. számú szabályrendelet is. Ebben már említés történik az érettségiről, mert akik elvégzik a nyolc gimnáziumi osztályt, azoknak csak két évet kell gyakornokoskodni. A legutolsó rendelet szerint, minden gyógyszertár-tulajdonos gyakornok tartására jogosult, amely jogot tőle meg lehet vonni, ha a gyógyszertár-vizsgálatok során kiderül, hogy a gyakornok „hiányos képzettségének a főnök az oka". Hat gimnáziumi vagy reáliskolai osztályt kellett végeznie a gyakornoknak (az utóbbi esetben igazolnia kellett, hogy latinból eléri a gimnázium hatodik osztályának megfelelő színvonalat).