Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Huszár György: A fogorvosképzés fejlődéstörténete

kelt rendelet lehetővé tette nők számára a fogorvosi vizsga letételét. 1838-ban újra szabályozták a vizsgát, és új előfeltétel lett egy ismert fogász mellett tanulással eltöltött három gyakorlóév. 1881-ben Péterváron megnyílik az „első orosz iskola a fogászat tanítására" [12]. Ez az iskola azonban címet-jogot nem adott, csak előkészített a fogászvizsgára. Az orosz fogorvos-egyesületek 1885 körül mozgalmat indítottak, hogy a fogászat oktatása az orvosi fakultásokon belül történjen, érettségihez legyen kötve, és 4 évig tartson. Az orvosi karok profeszszorai azonban ismételten állást foglaltak ezen terv ellen, és a fogászat (odontológia) csak az októberi forradalom győzelme után vonult be az egyetemre. Javította azonban a képzést és az ellátást az állami felügyelet alatt működő magán fogorvosiskolák tevékenysége. Az első 2 1

/

2 évig tartó oktatási idővel, szervezett iskola Varsóban (akkor a cári Oroszországhoz tartozott) 1891-ben nyílt meg. A XX. sz. legelején már több mint 20 ilyen iskola adott képzést több ezer hallgatónak, akik között sok nő is volt [13]. Az amerikai módszernek azt a részét, hoggy magán kezdeményezéssel hoznak létre intézeteket, klinikákat, átveszik Európában. Azonban ezekből az intézményekből rendszerint nem alakul önálló főiskola, hanem idővel az egyetemek orvosi karai befogadják őket. Jó példa erre az 1855-ben Berlinben alakuló magánklinika. Albrecht, Eduard (1823—1883) berlini orvos Gräfe magán szemklinikájának épületében 1855-ben saját erejéből klinikát rendez be a fogászat oktatására. Az intézmény állami (egyetemi) segélyben részesült. Albrecht 30 éven át küzdött azért, hogy intézete egyetemi klinika legyen, de ez csak halála után egy évvel, 1884-ben következett be [14]. Albrecht példája nyomán Kiéiben, 1871-ben nyílik hasonló magánintézmény. 1884-ben pedig Leipzigben Hesse, Friedrich (1849 — 1906) kezdeményezésére Fogászati Klinika nyílik, azonban az intézmény fenntartásához az állam csak csekély segélyt folyósít [15], Az a lehetőség, hogy tantervszerű hivatalos oktatás nélkül, legalább sebészi alapképzés után fogászati vizsgát lehet tenni, fennállott az osztrák monarchia néhány egyetemén már a XVIII. sz. utolsó évtizedeiben [16]. A bécsi, prágai és gráci egyetemeken az orvosok és a sebésztanfolyamokon végzettek ún. fogászmesteri vizsgát tehettek. Bár hivatalos címűk „Magister artis dentariae" volt, tűrt és elfogadott módon „fogorvosok"-nak nevezték magukat [17]. A 70-es években megszüntették a sebésztanfolyamokat és így a fogorvos-képesítésnek ez a módja is megszűnt. Az utánpótlás hiánya miatt a fogorvosellátottság nagy zavart szenvedett, és erre hivatkozva kértek pl. az osztrák fogtechnikusok [18] fogorvosi jogokat. Az osztrák viszonyokra különben jellemző, hogy ha valaki „udvari fogorvos" címet nyert el, úgy minden orvosi képesítés nélkül joga volt fogorvosi gyakorlatra [19], Ha a fogorvosképzés történetét, múltját világviszonylatban vizsgáljuk, akkor az eredetileg élesen elkülönülő módszerek, utak ésszerű közeledését figyelhetjük meg. Az egyik út az egyetemi orvosképzéstől teljesen független főiskolai rendszer volt. Az antipólusa ennek a felfogásnak, hogy csak általános orvosi diploma megszerzése után és alapján lehet valaki fogorvos (stomatologiai eszme). Ezt a rendszert követte a múlt század vége óta az Osztrák—Magyar Monarchia, számos közép- és dél-európai állam. Mi is kitartottunk 1952-ig ezen kizárólagos