Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Huszár György: A fogorvosképzés fejlődéstörténete

szat kialakulásakor tisztázandó, hogy az miből alakult, miből vált le és mikor? Az egyház XI—XIII. századbeli zsinatai a manuális orvosi beavatkozásokat megtiltották a paporvosoknak, ennek hatása alatt az egyetemeken tanított orvostudomány kirekesztette a sebészi szakmák oktatását a tananyagból. A sebészetből sebgyógyító mesterség lett, amelyet alacsony képzettségű borbély- és fürdőssebészek gyakoroltak. Az önállósodó fogászat a középkorban és újkorban nem a medicinából vált ki, hanem a sebészmesterségből [1]. A kialakulásnak nevezetesebb időpontjai is jól rögzíthetők. A fogászat fejlődésének határköve (Sudhojf) [2] az a kisformájú, szerény füzet, amely „Artzney Buchlein, wider allerlei Kranckeyten und gebrechen der tzeen" címmel 1530ban Leipzigben jelent meg. Ez volt az első nemzeti (német) nyelven kinyomtatott mű, amely kizárólag a gyógyító fogászattal foglalkozott. A szerző neve nélkül megjelenő kompiláció szükségességét és sikerét bizonyítja, hogy 1530—1576 között nyolc kiadást ért meg. A fejlődés lassú ütemét jelzi viszont, hogy bár e könyvecske után sok, értékes adalékokat tartalmazó mű jelent meg, mégis közel két évszázadnak kellett eltelnie az első alapvető tudományos mű kiadásáig. P. Fauchard (1690—1761), akit sokan a modern fogászat megteremtőjének neveznek, 1728-ban jelenteti meg a „Le chirurgien dentiste" c. művet. Fauchard kétkötetes műve rendszeresen feldolgozza a fogászat minden akkori ágát, beleértve a fogpótlástant is. E munkában „kifejezésre kerül a fogászat elkülönülése a sebészettől" (Grève) [3]. Fauchard könyve három kiadást (II. 1746, III. 1786) ért meg, és 1733-ban német nyelven is megjelent. Fauchard művét követték német és angol nyelvű összefoglaló fogászati művek. Ph. Pfaff (1715—1767) műve „Abhandlungen von den Zähnen etc" 1756-ban, az angol /. Hunter (1728— 1793) munkája a „Natural history of the human teeth" 1771-ben jelenik meg. E műveket aztán világszerte gyorsabb ütemben új és újabb művek követik, amelyek kialakítják a fogorvostudomány anyagát. Az önálló fogorvosi hivatás kialakulása és címhasználata szorosan kapcsolatos a képzéssel. Franciaországban 1260-ban sebészképző iskolát, a Szent Kozma Kollégiumot (Collége de St. Come) állítják fel. E sebésziskolában bizonyos fogászati ismereteket is oktattak. A fogászat szempontjából jnagy jelentőségű XIV. Lajosnak, a napkiráíynak rendelete 1699-ben, amely a kollégium feladatává teszi a „Chirurgien dentiste"-ek ( = fogsebészek, fogorvosok) képzését és vizsgáztatását [4]. Nyilván franciaországi hatásra Frigyes Vilmos porosz király „Medicina! Edikt"jében (1725) már szerepel a fogorvosi hivatás, de gyakorlása feltételeinek megnevezése nélkül [5]. 1713-ban a Szent Kozma Kollégium beleolvad a párizsi Egyetembe, mint annak ötödik fakultása. A sebészetet visszafogadja az orvostudomány. Ez az széjjelválás helytelen alapjainak felismerésének, valamint sebészképző iskolák egy részének magasabb tudományos képzését felmutató teljesítményének következménye. Az említett francia kollégiumi sebészképzésnél alacsonyabb fokú a többi kézműiparhoz hasonló sebészképzés, amelynek oktató tényezői a mester és a céh. A vizsgákhoz, fokozatokhoz, címekhez kötöttség azonban bizonyos fokú képzésellenőrzést is jelentett. Sok helyütt párhuzamosan folyt jó ideig a céhszerű, majd a sebésziskolai, esetleg az egyetemi, de alacsonyabb rendű sebészképzés.