Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Alföldy Zoltán: Hőgyes Endre kolerakutatásai
Lehetséges tehát, hogy Hőgyes elsőként izolálta a vibriót, de ha egy így is volt, akkor sem tudta volna ezt bizonyítani, mert mint láttuk, erre alkalmas kísérleti állattal és metodikával nem rendelkezett, és a ma ismert biokémiai és más vizsgálatokra sem támaszkodhatott. Befolyásolta az is, hogy a baktériummentes szűrletet is hatásosnak találta, amiből joggal gondolhatott valamely vegyi anyagra, hiszen akkor az endotoxin fogalma még ismeretlen volt. A kísérletek összefoglalásában őszintén és igazi tudóshoz méltó objektivitással bevallja, hogy a kérdés, amelynek tisztázására vállalkozott, ugyanolyan tisztázatlan maradt, mint annak előtte. Bizonyos, állapítja meg, hogy a koleraürülékben valami ártalmas anyag jelen van. De hol van az a „contagium animatum", az az élő állati ragályanyag, amelyet keresünk — kérdezi önmagától —, ha még a szűrt anyag is fertőz. Amíg Robert Koch ki nem mondotta, hogy az egyes fertőző betegségeknek specifikus kórokozóik vannak, specifikus tünetekkel, amíg kiváló munkatársaival és tanítványaival — akik között olyan nevek vannak, mint Löffler, Pfeiffer, Gaffky, Kitasato, Klebs, Ehrlich és Behring — a használható táptalajokat ki nem dolgozta, a bakteriológia módszertanát le nem fektette, addig a fiatal Hőgyesnek elszigetelten és egyedül nem volt esélye arra, hogy felfedezze a kolera kórokozóját, bár talán csak egy lépésnyire volt tőle. Kísérletei mégis tiszteletet érdemelnek, mert felépítésük rendkívül ötletgazdag, technikailag bravúros és körültekintő volt, kivitelezésük pedig gondos. Eredményeinek értékelésében pedig, mint láttuk, igen óvatos volt. Munkájának eredményeit bizonyos rezignációval foglalja össze és egy Madách idézettel zárja: „Minden dolognak oly sok színe van, hogy aki mind azt végig észleli, kevesebbet tud, mint első pillanatra s határozatra jönni rá nem mer" Eddig tartanak Hőgyes kolerakísérletei, amelyekbe sok energiát fektetett, de ahogy Réti Endre írja, Hőgyes sem lehetett mentes a tévedésektől, s „nagysága abban is megmutatkozott, hogy idejekorán átlátta és elhagyta a helytelen utakat", A kolerakérdés azonban még Robert Koch tíz évvel későbbi felfedezésével sem zárult le. Hiába tenyésztette ki 32 betegből és 64 boncolási anyagból a vibriót, éppen az állatkísérletek bizonyító erejének hiányában a kortársak egyrésze nem fogadta el megállapításait. Ezért került sor a Pettenkofer—Emmerich-íéle jól ismert önkísérletre, ami csak arra volt alkalmas, hogy ideig-óráig megingassa a bizalmat a bakteriológia addigi óriási eredményeiben. Sokáig tartott, amíg a Pasteur—Koch-tele haladó irányzat győzelmet tudott aratni a maradi Virchow— Pettenko fer-tanok felett. A kolera pályafutása egyébként bővelkedett a meglepetésekben, váratlan fordulatokban, és még ma sem ért véget. Először a XIX. század civilizációját fenyegette alapjaiban. Egyiptomban olyan súlyos volt a helyzet, hogy a kormány Franciaország és Németország segítségét kérte. Expedíciókat küldtek ki, de Pasteur ebben már nem tudott részt venni agyvérzése miatt. Helyette Nocard, Roux és Thuillier utazott el, míg német részről Koch, Gaffky, Fischer és Treskow az expedíció tagjai. Thuillier kolerában megbetegszik, és hirtelen halála demoralizálja a franciákat, akik hazautaznak, míg Kochék felfedezik a kórokozót. A kolera vibrio kiváló kutatási objektumnak bizonyult, és számos alapvető tudományos felfedezést segített elő. Ezen a mikrobán fedezte fel többek között
