Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Alföldy Zoltán: Hőgyes Endre kolerakutatásai

Hőgyes ambícióját felcsigázta. És még valami. A dolgozat bevezetőjében kiemeli és hangsúlyozza a kérdés tudományos fontossága mellett annak „égető szükségességét szociális és humanisztikus tekintetben". Ugyanezekkel a szavakkal terjeszti majd be később, 15 év múlva a veszettség elleni védőoltások programját is az Akadémián. Sohasem felejtette el, hogy az orvosnak a laboratóriumban is, mindig a beteg emberért kell munkálkodnia. Ilyen volt Hőgyes, mint kutató. Hőgyes idejében a kolera volt az a világméretű, igen súlyos és teljesen tisztázatlan egészségügyi probléma, amely nagy járványokat okozva bizonyos időközökben vissza-visszatért, és rettegésben tartotta az egész civilizált világot, így hazánkat is. A pestis már régen nem okozott különösebb gondot Európában. Hazánkban 1828-ban jelentkezett utoljára, akkor is csak egyetlen városunkba, Brassóba hurcolták be, és mindössze 17 halálos megbetegedés jelezte útját. A himlő a XIX. század elején — hála Jenner felfedezésének — a legjobb úton volt ahhoz, hogy lekerüljön a napirendről, az influenza pedig majd csak a század végén teszi első próbálkozásait, de akkor sem mutatja meg még igazi arcát. A civilizált világ járványügyi helyzetére tehát a kolera nyomta rá a bélyegét, és vele szemben teljesen tehetetlennek bizonyult mind a tudomány, mind pedig az egészségügy. Ez a betegség egy új sorscsapásként tört rá Európára. A XIX. századig az itt élő nemzetek alig figyeltek fel az Indiában már ősidők óta pusztító betegségre, amikor azonban 1817-ben Nyugat felé haladtában a Volgáig érkezett a kolera, a helyzet gyökeresen megváltozott, és félreverték a harangokat. 1826 és 1838 között, a gőzhajó feltalálását és elterjedését követve hihetetlen gyorsasággal száguldott végig a kolerajárvány az egész világon. Hazánkban a járvány első hulláma 1831-ben több mint félmillió megbetegedést okozott, közülük 300 ezernél többen haltak meg. Hőgyes idejéig még négy újabb járvány vonult át az országon és a hatodik, amely a pusztítás mértékét tekintve csaknem elérte a híres 1831-it, éppen Hőgyes orvosi működésének kezdetére, 1872—73-ra esett, csaknem 200 ezer embert ragadva el. Annyira nem voltak tisztában a betegség eredetével és terjedési módjával világszerte, hogy még az elkülönítés szükségessége körül is komoly viták folytak. Pedig ha ezt következetesen keresztül vitték volna, megakadályozhatták volna a járvány terjedését. Ma is ez a védekezés leghatásosabb módja, a védőoltásoknak csak másodrangú jelentőségük van. A teljes bizonytalanságra jellemző, hogy 1873-ban, Hőgyes vizsgálatainak idején nyílt meg Bécsben a világkiállítás és ennek alkalmából tartották itt a III. nemzetközi orvoskongresszust. Ennek egyik fő témája a prostitúció (kéjüzérkedés) mellett a kolera elleni vesztegzár kérdése volt. Érdekes és különös, hogy ezen a kongreszszuson hivatalos magyar kiküldött nem vett részt. A kongresszuson olyan javaslatokat terjesztettek elő, hogy a vesztegzár intézményét meg kell szüntetni, mert bizonyos, hogy a kolera a levegőn át is terjed, és ezért az elkülönítés nem hozhat eredményt. A kongresszus végül is úgy foglalt állást, hogy a szárazföldi vesztegzárat valóban értelmetlen fenntartani, a tengerit azonban egyelőre még érdemes biztosítani. Kijelöltek továbbá egy nemzetközi bizottságot a járvány elleni, az eddigieknél hatékonyabb intézkedések kidolgozására. Egyetértett a vesztegzár eltörlésével a mi kiváló higiénikusunk, Fodor József is — akkor éppen egyetemi tanár Kolozsvárott —, aki még a kongresszus előtt