Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Alföldy Zoltán: Hőgyes Endre kolerakutatásai

előadást tartott a Természettudományi Társulatban „A felbontott vér hatásáról az állati szervezetre" címmel. (Az előadás az Orvosi Hetilapban és két német folyóiratban is megjelent.) A felbontott, vagyis haemolyzált vér hatását vizsgálta állatkísérletben, és ő is megállapította, mint előtte mások is, hogy az ilyen vér gyakran azonnali halált okoz intravénás beadás után. Ez a kísérlet több mint negyedszázaddal a vércsoportok felfedezése előtt történt, ezért természetesen neki sem sikerült rájönnie a jelenség okára. Nem is ez a lényeges az előadásban, hanem az, hogy az előadás végén „bocsánatot kér" a szakgyűlés hallgatóságától, amiért témáját nem szorosan az élettanból, hanem a kísérleti kórtanból választotta. Ezzel azonban szándékosan kívánja felhívni a szakgyűlés figyelmét — mondotta — azon lendületre, mely a legutóbbi időben mutatkozik a természettudományoknak e legfiatalabb ágában. Hangsúlyozza, hogy szakítani kell a kórtanban azzal a módszerrel, hogy mindenek felett volt az észlelés, és a betegágynál tett megfigyeléseket a boncasztalon folytatott észlelésekkel egészítették ki. Az eddigi kísérletes próbálkozások nagyon szórványosak és rendszertelenek voltak, és csak most kezd érvényesülni, főleg Németországban ez az új irányzat. Meggyőződése — mondotta — ,,hogy ez az irány fogja bevezetni a kórtant, mint exakt tudományt a modern természettudományok csarnokába" és javasolja tagtársainak ezen irány és nagyszabású törekvés figyelemmel kísérését. Rendkívül érdekes és meglepő, hogy hazánkban egy 26 éves tanársegéd mondja ki és írja le először ezeket a szavakat, és ad hangot előadásaiban annak az új kísérleti kutatási irányzatnak, amely azután évtizedeken át mind rohamosabban fejlődött, mind a mai napig olyan termékenynek bizonyult, s hatása kisugárzott az egész orvostudomány területére. Hőgyesnek e forradalmi jelentkezését nem tekinthetjük véletlennek. Kétségtelen, hogy ezek a gondolatok a Balogh Kálmán mellett eltöltött rövid pár év ösztönző hatására, Balogh sugallatára fogalmazódtak így meg Hőgyesben. De míg Balogh általában még csak sürgette, hogy tovább kell lépni ,,a szövettani alakelemek górcsövi fürkészésénél", Hőgyes ezeket a gondolatokat azonnal átvitte a gyakorlati munka területére, és így is dolgozott. Kolerakísérleteire is ez a felfogás nyomja rá a bélyegét. Hőgyes munkásságát nehéz különböző korszakokra osztani. Érdeklődését minden felkeltette, minden megoldatlan probléma azonnal kísérleti munkára serkentette. Kutatásaiban így azután a legkülönbözőbb témák keverednek. Szinte egy időben foglalkozott a vesekutatással és a légzés kórtanával. Idegrendszeri kutatásait akkor sem hagyta abba, amikor hozzáfogott a veszettség elleni oltások kidolgozásához. Mindig felismerte a fontosat, az időszerűt, és haladéktalanul, teljes erővel belevetette magát az új problémába. Csak így érthetjük meg, miért fogott hozzá a kolera kutatásához, egy olyan betegség kórokának a tanulmányozásához, amely a maga titokzatos természetével minden eddigi próbálkozást meghiúsított. Az ilyen kísérletek abban az időben — amikor Pasteur és Koch még csak feszegeti a mikrovilág titkait — nemcsak rendkívül újszerűek és nehézkesek, de nagyon veszélyesek is voltak. Nélkülözték a használható módszereket, nem állt még rendelkezésre megfelelő felszerelés, és főleg az elvi alapok hiányoztak. Hőgyes még szakmai támogatást sem várhatott senkitől, nem volt kihez fordulnia, ilyen természetű kérdésekkel akkor itthon senki sem foglalkozott. Talán ez a sok nehézség volt éppen az, ami a fiatal