Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Antall József: A homeopátia és az orvosképzés Magyarországon (angol nyelven)

volt hallgatója, vagy egy-egy félévben egy-kettő. Ezért Bakody távozásával a megszüntetését kérte a Kar, amit a kormány állásfoglalása után az uralkodó elfogadott, és 1906-ban a feleslegessé vált tanszéket fogászati tanszékké alakították át, és kinevezték az élére Árkövy Józsefet, a modern fogorvostudomány megteremtőjét Magyarországon. Furcsa módon az is hozzájárult a homeopátia magyarországi népszerűségéhez, hogy valamiféle „üldözött" irányzatot látott benne sok ellenzéki politikus és a politikai és tudományos szabadság nevében vették védelmükbe. Jellemző, hogy Kossuth hazai pártvezére, Helfy Ignác az 1875-ös képviselőválasztásokon Egei Józsefről (Táncsics szemorvosa, Communicationes 44/1968) mint a rendíthetetlenség képviselőjéről nyilatkozott, mert bármilyen orvosi állásért sem adná fel homeopata nézeteit. Jól mutatja, hogy a hosszú elnyomás korszaka után néha az ellenzékiség milyen visszájára fordulva, karikatúraként is jelentkezhet egyes álláspontok védelmében. Noha egyike voltunk azoknak az országoknak, ahol a homeopátia a legnagyobb hatást tette, ma már csak történetéről beszélhetünk. Bár még 1935-ben Magyarországot és Budapestet választották a homeopaták nemzetközi kongresszusok helyéül. De nem tűnt el mindenütt a XX. században, sőt néha ott is felbukkan, ahol egyszer már lejáratta magát. A XIX. században, amikor még nem ismertük a gyógyszerek hatásmechanizmusát, találhatunk mentséget az empirikus módszerre hivatkozó homeopátia fenntartására. A biológia és általában a természettudományok sokkal bonyolultabbak annál, semhogy egységes elveket, kaptafaszabályokat mondhatnánk ki a gyógymódokra. Vannak kóresetek, amikor — néha más okból — érvényes a „similia similibus" elv, azonban a merev általánosítás sosem fedi az igazságot. Az újkor embere a megszámlálhatatlan felfedezés, találmány korában, a tudományos gondolkodás és rendszerezés idején, a XVIII. és XIX. században gyakran esett a gyors és elhibázott általánosítás csapdájába. Nincs nagyobb hiba a tudományos kutatásban, mint amikor nem eléggé ellenőrzött egyedi vagy csoportos esetek alapján már általános törvényszerűségeket állapítanak meg. így a tudományok önmaguk foglyaivá válnak, és gyakran évtizedekre akadályozzák a helyes felismerést. A részigazságokon alapuló általánosítás nem egy tudományban jellemezte az: eredményekben oly gazdag XIX. századot. Korunk mindent alapos vizsgálat, elemzés és megfigyelés alá helyező módszere ezért dönthette halomra a múlt számos megállapítását. Bár részigazságokban értek el eredményeket a homeopaták is, elősegítették a betegségek természetes úton való gyógyulásának a megfigyelését, felhívták a figyelmet a diéta jelentőségére, felkeltették az érdeklődést az állatokon végzett kísérletekre — egészében véve irányzatuk az orvostörténelemben időről-időre felbukkanó szekták egyikeként csak átmeneti sikerekre számíthatott.