Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Schultheisz Emil—Tardy Lajos: Gyöngyössi Pál archiater és Platon Levsin

kozással teszi fel az utóiratban szereplő kérdést a moszkvai főpapnak. Egyébként Oroszországban ebben a korban már maga ez a kérdésfeltevés is merész megnyilvánulás, és a két levelező bizalmas, valóban baráti viszonyára utal. Ha arra gondolunk, hogy az európai medicina történetében a racionalista orvosok többnyire ellentétbe kerültek az egyházzal és a klérussal, különösen figyelemre méltó Gyöngyössi és Platon Levsin felvilágosodott, szabadszellemű, bibliai kérdéseket „fizikai" szempontból kutató levélváltása. Ami az idézett bibliai helyet illeti, meg kell jegyeznünk, hogy itt Gyöngyössi a hivatkozási hely megjelölésében tévedett. A szunamita asszony fiának Elizeus próféta által való feltámasztásáról szóló történet ugyanis a Királyok 2. könyve 4. fejezetében a 32—36. versben olvasható és nem mint azt a levél utóirata jelzi, a 17. kapitulusban, mely Hoseas királyságáról ír. Az elírás könnyen érthető lenne, ha feltételeznők, hogy Gyöngyössi a történet előző verzióját akarja idézni, mely a Királyok 1. Könyvének 17. fejezetében szerepel, lényegében ugyanolyan formában. A 17. fejezetnek azonban csak 24. verse van. A tévedés alapja az az elírás, mely az ismert 18. századi magyar bibliai „MutatóTábla", a Körösi Mihály „Debreczeni Isputályi Prédikátor" által összeállított „Magyar Concordantzia" protestáns teológusok által sűrűn forgatott kéziratában volt [20], s mely Gyöngyössimk visszakereséskor alapul szolgálhatott. Érdemes Gyöngyössi kérdését megválaszolni ma a reanimatio virágzása idején. A halott gyermek Elizeus általi feltámasztására vonatkozó textus így szól: „és az ágyra fel-hágván a gyermekre horula és az ö száját a gyermek szájára^ szemeit szemeire, kezeit kezeire és elter jede a gyermeken és meg-melegedék a gyermek teste. És tőle elfordulván alá s fel jár vala a házban, azután fel-menvén ismét elter jeszté magát rajta : osztán a gyermek prüsszente vagy hétszer és fel-nyitá az o szemeit" [21], Nem kétséges, hogy ez a történet a szájból szájba lélegeztetés klasszikus leírása. Platon Levsin teológiai véleményét erről a „csodáról" nem ismerjük,, de látjuk, hogy Gyöngyössi jó úton haladt, mikor Mead nyomán a csodák „fizikai" eredete után érdeklődött. Ez a tipikus resuscitatiós mechanizmus egyébként a primitív népeknél éppoly ismert volt, mint az ókor szülésznőinél, akik az; asphyxias csecsemőket ezzel a módszerrel élesztették. Az eljárás az arab orvostudomány európai befolyásának növekedésével a korai középkorban átmenetileg feledésbe merült. A 16. században újjáéledt, a 18. század viszont újra elfeledte. Gyöngyössi 1765. július 29-i [22] — orvostörténelmi szempontból a továbbiakban egyébként érdektelen levelének — formailag barokk bevezetése bizarrul, racionalista jókívánságot tartalmaz, melyhez hasonlóval az irodalomban alig találkozunk : „Kívánom mind a természetest, amely a vér ama keringésében áll, amelyet meg nem szakít sem a szív systoléja, sem diastoléja, mind a lelkit, amely a hitnek ama keringésében áll, amelyet nem szakít meg a Krisztus által helyreállított emberi elmének sem összeszűkülése, sem kitágulása. íme elolvasás után visszaküldöm Néked Hippokratész ama két fiának disszertációit, akiket Oroszország szült, Hollandia nevelt s díszített fel doktori babérral, vagyis felruházott az élet és halál jogával. Ezek a disszertációk nemcsak tanultabb, de egyben bölcsebb orvossá is.