Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Kőhegyi Mihály: A váci járás chyrurgusainak és bábáinak összeírása 1749-ből

Az összeírásban szereplő községek területileg a váci járáshoz tartoztak, amely­nek területe nem egyzik meg a jelenlegi váci járáséval, sem a századforduló körülivel [7], A váci járás a XVIII. század közepén jóval nagyobb volt. Területét nyugatról a Vác—Palota közötti Duna-szakasz, délről Palota—Cinkota—Üllő— Monor—Dány—Boldog vonala, keleten hozzávetőlegesen a Zagyva folyása, majd innen átcsapva Acsa felé északon az Acsa—Vác közötti szakasz zárja le. Földrajzilag három jól elhatárolható területre oszlik: a Duna és Zagyva—Galga menti termékeny síkságot — a nagyjából középen húzódó — cserháti domb­vidék és gödöllői dombság szeli ketté. A járás kiterjedéséről nem állanak rendel­kezésünkre egykorú adatok [8]. A népesség számának megbecslését azonban tág határok között megkísérelhetjük. Ismeretes ugyanis az 1784—1787 közötti első magyarországi népszámlálás adatsora, s ebből kikereshető az összeírásunk­ban szereplő községek tényleges népessége [9]. A könnyebb azonosítás ked­véért itt is az összeírtás sorrendjében hozzuk a községeket, bár a népszámlálás más egymásutánban közli: Vácz 8705 Monor 2505 Kisszentmiklós 356 Kis Vác — Gomba 959 Maglód 913 Bénye 776 Mogyoród 538 Dány 1242 Bagh 1341 Uri 919 Kerepes 684 Fót 893 Hévíz Györk 1075 Csővár 778 Üllő 937 Káva 400 Péczel 1375 Hártyán 395 Csaba 736 Boldog 1027 Ecser 761 Hévíz 1315 Csíktarcsa 554 Czinkota 861 Domony 1048 Szilágy 597 Kis Tárcsa 297 Palota 892 Tura 1938 Aszód 1894 Gödöllő 1781 Valkó 1018 Keresztúr 1023 Ság 719 Dunakeszi 743 Bottyán 358 Kisnémedi 583­Tóth Györk 782 Összesen: 43 718 A 39 település közül 38-nak ismerjük tehát népesedési adatait 1784-ből. Ezek természetesen nem vetíthetők vissza minden további magyarázat nélkül 1749-re. Ingatag és nagyon laza becsléssel ebből mintegy 20 százalékot le kell vonnunk. Az így kapott népességet (35 074) elosztva a járásban található 7 chyrurgussal, valamint a 41 bábával azt kapjuk, hogy mintegy 5000 lakosra jutott 1 chyrurugus és mintegy 700—800 lakosra 1 bába. A való helyzet azonban ennél jóval rosszabb, hiszen a püspöki városban 4 chyrurgus működött, s az

Next

/
Thumbnails
Contents