Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Balogh János: Balassa János, az első magyar sebészeti iskola megalapítója

mázta nemcsak sérülteknél, hanem sérvek helyretételénél, sőt plasztikai beavatkozásoknál is. Példája nyomán a magyar orvosok igen korán és nagyon gyakran alkalmazták az altatást. Annak, hogy a fiatalon is nagy tekintélyű és országszerte elismert sebész az altatószert egyértelműen használhatónak minősítette jelentős szerepe lehetett abban, hogy az első magyar katonaorvosi kézikönyvecske a honvédorvosi táska kötelező alkatrészévé tette az egy altatásra elegendő altatószeres üveget [27]. Tíz év múlva, a meginduló Orvosi Hetilap hasábjain az altatásról már úgy olvasunk mint mindennapos gyakorlati eljárásról. Ma sokan azt gondolják, hogy nagyszámú esetből összeállított statisztikákat csak a mi korunkban készítenek, és csak mi használjuk fel a tudományos dolgozatokban ; ez nem így van. Balassa korában is sok ezer statisztikai adatot tartalmazó gyűjtemények voltak a francia, angol és német irodalomban (pl. Gurlt berlini sebész 12 500 törést feldolgozó statisztikája). Ezeket Balassa jól ismerte, a maga tapasztalataival összehasonlította, és meg is bírálta. Sokat foglalkoztak akkoriban a combcsonttörések kérdésével. A combcsonttörést csak rövidüléssel tudták meggyógyítani. Moisisovics, korának ismert sebésze, külön készüléket szerkesztett a combcsonttörés kezelésére. Balassa bécsi működése idején alkalmazta ezt a készüléket; bámulatos éleslátásával felismerte a továbbjutás lehetőségét és sok esetben sikerült a combcsont törését rövidülés nélkül meggyógyítania. Pesti tanár korában is sokat foglalkozott combcsonttörések kezelésével, Moisisovics készülékén kívül szívesen alkalmazta a Cooper-féle kettős síkot, sőt a csigacsinnal való tartós húzókezelést is felhasználta. A korabeli sebészek gyakran készítették a Seutin-féle ún. csirizes, vagy dextrinkötést. Ennek, Balassa szerint, az volt a nagy hátránya, hogy 30—48 óra hosszáig is eltart, míg a kívánt keménységűre megszárad. Balassa ezt a nehézséget úgy kerülte meg, hogy a kettős síkon húzásba helyezett betegnél a repositio után felhelyezte a dextrinkötést a csípőre és a lábszárra, a térd enyhén behajlítva szabadon maradt. 48 óra múlva, a húzókötés fenntartása mellett elvégezte a kötés kiegészítését, és 5—0 nap múlva a húzást megszüntette, majd további néhány nap után a Cooper-féle lejtőt is eltávolította, csak a tárdhajlat alá került egy szecskapárna. 12 — 14 nap múlva a betegnek megengedték, hogy mankók segítségével naponta keveset járjon. Az első öt ilyen esetet már 1851-ben a Wiener Med. Wochenschrift 31. számában közölte Balassa [7]. Ezt az eredményt igazán csak akkor tudjuk értékelni, ha feljegyezzük azt is, hogy Moisisovics, a húzókészülék szerkesztője maga csalódottan írja, hogy minden törekvése ellenére a combcsonttörések rövidülés nélküli gyógyítása sikertelen maradt. Idézem Balassát. „Távol áll tőlem ily kevés esetből a gyógykezelést illető végleges, általános érvényű következtetést vonni, mert ezen újabb kötmodor iránt táplált vérmes reményeimmel könnyen úgy járhatnék a gyakorlat tágas terén, mint a mily sorsban részesült csaknem minden eddigi kötmodor, melyek ha a várakozásnak nem mindenütt feleltek meg, még azon esetben is mellőztettek, midőn alkalmazásuk helyén lett volna. Ezért gyakorlati bizonyítékokkal nem is fogok előállni mindaddig, míg azok nagyobb száma a fenn említett modor mellett nyomatékosabban nem szóland. Ezen sorok csak buzdításul szolgáljanak ez irányban teendő további kísérletekre." [7],