Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Balogh János: Balassa János, az első magyar sebészeti iskola megalapítója
Tanítványa és barátja, Lumniczer tollából érdekesebbnél érdekesebb baleseti sebészeti cikkek jelennek meg. Lumniczer mesterien elemezte a karcsont ficamait, nevéhez fűződik az első csontegyesítő műtétek elvégzése hazánkban, s ha mesterének Balassának nagy érdeme a magyar orvosi műnyelv fejlesztése és ápolása, nem véletlen, hogy tanítványának alkotása a ma is élő, fogalmilag rendkívül fontos „nyílt törés 1 ' kifejezés. Balassa egyik munkájában ezt a kifejezést olvashatjuk: „ingerkitartás" (Reizverträglichkeit). A sebészek már régóta tudták, hogy a beteg végtag elhelyezése és nyugalma fontos gyógyító tényező. Mit lehet azonban olyan esetben csinálni, amikor hónapokig van erre szükség? A betegnek friss levegő, mozgás, napfény kell, a beteg végtagjának kezelése viszont ezt megnehezíti vagy lehetetlenné teszi. Fricke nevű sebész kórbonctani megfontolások alapján azt ajánlotta, hogy a lobos terület „körded összenyomás alakjában" kerüljön kezelés alá „lobfolyamatok s termények csillapítása s szétoszlatása végett". „Nyugalom s összenyomás elvitázhatatlanul legjelentékenyebb lobellenes szerei az újabb sebészetnek, ugyanannyira, hogy oly esetekben, melyekben e két gyógytényező együtt alkalmazható, a lobellenes s eloszlató szereknek csaknem egész serege mint hasznavehetetlen s felesleges, számba se jő." Ezután így folytatja Balassa : „ ... mert nem könnyű, hogy ne mondjam koczkáztatott vállalatnak látszék előttem a lobos ízűletet hozzáférhetetlen kötésbe foglalni, daczára annak, hogy ily részek ingerkitartását a körded összenyomás czéljából alkalmazott száraz pólyákkal már régebben kipróbálván, eléggé ismertem." Hétéves kisfiút hoztak Balassához combcsonttöréssel, akinek térdízülete gümŐkóros megbetegedés miatt súlyosan deformálódott. A csonttörés helyretétele után alkalmazott dextrinkötést G hét múlva eltávolítva, Balassa meglepetten tapasztalta, hogy nemcsak a törés gyógyult meg, hanem „ ... a térd éktelensége is eltűnt". „Ezért bizonyára a szilárd kötés által lehetővé tett feltétlen nyugalom volt a térddag megszüntetésének lényeges tényezője, mely tény elég volt arra, hogy további kísérletekre buzdítson." [7]. Balassa nemcsak alapos és éles szemű, de rendkívül kitartó észlelő is volt. A kezelésébe került betegek sorsát hosszú éveken át kísérte lankadatlan figyelemmel. Nemegyszer előfordult, hogy akár 8 évig gondosan figyelte a beteg általános állapotát és a helyi megbetegedést. A görvélyes, azaz gümőkóros ízületi megbetegedésben szenvedő beteg ízületének rögzítésével azonban Balassa nem elégedett meg. Mihelyt lehetett, a beteget felkeltette, s rögzítőkötésében szabad levegőre küldte, gondot fordított a beteg táplálására, csukamájolajat adagolt, fürdőt rendelt. Szükség esetén hónapokig tartotta fenn a rögzítőkötést, amelyet, ha elhasználódott, újjal cserélt fel. A kor egyik nagy sebészi kérdése volt a csípőízület coxalgiának nevezett fájdalmas megbetegedése, amellyel a korabeli sebészek nem tudtak mit kezdeni. Mire kiderült, hogy az esetek többségében a csípőízület gümős megbetegedéséről van szó, rendszerint már késő volt. Balassa mutatta meg, hogyan kell az ilyen ízületet — szükség esetén akár hosszú hónapokig — rögzíteni, s eredményei kitűnőek voltak. Ám a zseniális megfigyelő, az utánozhatatlan pontosságú és kitartású észlelő logikus elme volt. így történt, hogy a gümős ízületek rögzítésével elért eredmények után ezt a technikát alkalmazta a gennyes gyulladásoknál is.
