Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Katus Mária: Magyarország közegészségügyi helyzete és a polgári demokratikus forradalom 1918-1919

építésére, elmegyógyintézet kibővítésére, szülőotthonok létesítésére [24]. Foglalkoznak állami munkásnyaralók építésének lehetőségével. Március közepén országosan megindul a szocializálási folyamat. Felmerül az egyház kezén levő rendházak és intézmények szekularizálásának, szükségkórházzá való alakításának lehetősége. Tervezik a magukat gazdasági okokból fenntartani nem tudó magángyógyintézetek ideiglenes állami kézbevételét. A Népjóléti Minisztérium felállításáról szóló IV. néptörvény a fürdőügyet üzleti jellegűnek tekintve, továbbra is meghagyta a Földművelésügyi, valamint a Kereskedelmi Minisztérium hatáskörében. Az ország megszállásával 200 gyógyfürdőből (55 maradt magyar kézen. Az állami (kincstári) fürdők elvesztek. Budapesten kívüli 4-5 nagyobb gyógyfürdőtelep nem tudta a megnövekedett igényt kielégíteni. A magánkézen levő fürdőtelepek fejlesztése nagy befektetést, állami támogatást, a huszonötéves fürdőtörvény megreformálását tette volna szükségessé. Budapesten, közegészségi célokat szem előtt tartva, tervbe veszik a margitszigeti strandfürdő építését. Megkezdik az előmunkálatokat a Palota-szigeten, a Horányi csárdánál létesítendő strandfürdőhöz. Népfürdők felállítására, a csatornázás megjavítására, a vízvezetékrendszer kibővítésére már nem kerülhetett sor. A biztosításügy rendezése, a betegbiztosításnak az ország minden rétegére való kiterjesztése egyik feltétele volt az orvosi ellátottság megjavításának. A kormányt hivatalba lépése óta foglalkoztatta a biztosításügy megreformálása. A minisztertanács dec. 12-i ülésén Rónay Zoltán egészségügyi államtitkár javasolta a biztosítás kiterjesztését minden foglalkozási ágra, önálló kisiparosokra, mosónőkre, mező- és erdőgazdasági munkásokra [25]. Ennek előfeltétele az egységes biztosítási központi szerv létrehozása volt. Februárban megindulnak a tárgyalások a különféle gazdasági munkás- és cselédsegélypénztárak, a bányatársládák, dohánygyári betegsegélyzők, vállalati és magánegyesületi pénztárak között azok centralizálására. A tárgyalások a vállalattulajdonosok ellenállása miatt félbeszakadtak. A kormány erélyes intézkedéssel reagált. Március 5-én további viszszaélések meggátlására, a munkások követelésére a munkás- és betegbiztosító pénztárakhoz kormánybiztost nevez ki. Az állami felügyelet márc. 11-én valamennyi biztosítási magánvállalatra kiterjesztették. Elrendelik a rokkant katonák ingyenes gyógykezelését. A cenzus nélküli általános népbiztosítást anyaság, betegség, rokkantság és baleset esetére — egy millió kiváltságát kiterjesztve 18 millió lakosra — csak a Tanácsköztársaság valósította meg. A járványok idején foglalkoztatta a szakembereket a mentőszolgálat megreformálása. A mentőállomások magánkézben vagy jótékony célú egyesületek kezében voltak, adományokból biztosították az anyagi fedezetet. A Fővárosi Néptanács febr. 14-i ülésén elhatározták a mentőügy községi kezelésbe vételét [26]. A Fővárosi Néptanács emelte határozattá a kötelező ravatalozást, amihez a népkormány fakultatíve hozzájárult. Március 4-én a temetkezés községesítéséről tárgyalnak. Nem tudott megbirkózni a tőkés érdekeket szem előtt tartó magyar gyógyszerészet a háború alatt, majd az azt követő epidémiák, átalakulások idején a megnövekedett feladatokkal.