Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Semmelweis tanításának helye a természet- és társadalomtudományi gondolkodás fejlődésében

TANULMÁNYOK SEMMELWEIS TANÍTÁSÁNAK HELYE A TERMÉSZETES TÁRSADALOMTUDOMÁNYI GONDOLKODÁS FEJLŐDÉSÉBEN írta: RÉTI ENDRE (Budapest) I. SEMMELWEIS ÉS AZ ORVOSI GONDOLKODÁS A

ma orvostudománya sok rejtély előtt áll, de a múlt század első felének orvosai előtt az ismeretlent még sokkal sűrűbb fátylak borították. Áthatolhatatlan titok fedte a gyulladást, a fertőzést, a betegségek lényegét. A betegség legfeltűnőbb és leghűségesebb kísérője a láz volt. Úgy gondolták, hogy a láz maga a betegség. így Peter Frank szerint ,,a láz a szokatlan ingerre reagáló természet betegsége, ebből eredő bizonyos sérült functióval"'. Volt rothasztó láz (febris putrida), idegláz (febris nervosa), és a sokféle láz között volt egy, a legtitokzatosabb és a legfélelmetesebbek közül való — a gyermekágyi láz. William Osler a múlt század második felének kiváló amerikai orvostudósa és történésze a XIX. század orvostudományáról szólva [1] elmondja, hogy a század első felének legbonyolultabb problémája a lázak differenciálása volt. A kiütéses lázakat, a kanyarós és skarlátos lázat, a himlőt könnyen felismerték, és a maláriás lázak nagy csoportját is jól megkülönböztették. Fennmaradt azonban a kontinuus lázak egész sora, amely azután sok nemzedéken át viszály és vita forrása volt. Egyesek pl. a tífuszt és a tífuszos lázakat egymástól független betegségekként fogták fel. Ha eltekintünk a világirodalomtól, és csak a múlt század magyar orvosi irodalmát, pl. a pesti orvosi kar orvosdoktori disszertációit vesszük szemügyre, úgy találjuk, hogy jelentős mértékben szerepelnek köztük a lázak. így 1825-ben Kamenszky István értekezésében [2] bőven foglalkozik a lázakkal. Még inkább Georgius Patzkó, aki 1828-ban védte latin nyelvű inauguralis disszertációját [3], amely a lázak felosztását tárgyalta fő tüneteik alapján. Jól megértjük az orvosi kar által elfogadott, latin nyelvű írásmúből a kor orvosának gondolkodását, aki a betegségekkel szinte mindig a láz formájában találkozott. Mégis, ekkor már kezdtek rájönni arra, hogy nem lehet egyszerűen a lázak alapján csoportosítani, meghatározni a betegségeket: „A számtalan egyéni betegeset között úgyszólván alig van, amelynek elején vagy végén láz ne jelentkezne... Korlátozott megismerési képességünkkel az okok és jelenségek belső kapcsolatába, a betegségek közvetlen okába (természetébe), amelyből a jő jellegzetességek származnak, ugyan nem hatolhatunk be — s bár szükséges a tünetek megfigyeléséből a betegség általános, különös és egyéni fogalmának megjelölése : mégis úgy vélem, hogy az egyes tünetnek