Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 45. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Molnár Gyula: Konyár egészségügyi körülményei a XVIII—XIX. században

olyan megrögződött hagyomány volt, amelyen senkinek sem jutott eszébe változtatni. Még az erre vonatkozó nevelő, felvilágosító munkát is a családi élet megrontójának, „úri huncutságnak" tekintették. Emiatt kevés sikerrel járt Sándorfi Józsefnek, Bihar megye főorvosának 1813-ban kelt és közzétett felhívása. „Nem építhetné valaki rosszabbul a házát, mint amikor olyan ablakokat csináltat, hogy azokat felnyitni ne lehessen, vagy talám csak egy kis darab üveget bé tapaszt a falba és valóban még kemény parancsolattal is illő volna az olyanokat, akik a magok javát nem értik, ki nyitható ablakok tartására szorítani ..." [6]. Majd egy évszázadnak kellet a körlevéltől eltelni addig, míg közösségünkben általánosan megindult a tágasabb, családokra külön tagolt, egészségesebb lakóházak építése. Természetesen ennek gazdasági feltételei is voltak, de nem utolsósorban annak a munkának is tulajdonítható, amit falusi orvosok, vármegyei főorvosok s egyéb, a nép ügyét szívükön hordozó, közéleti emberek folytattak a felemelkedés érdekében. Ma a község lakóinak átlagéletkora az 1930-as évek 50 évéhez viszonyítva is jelentősen emelkedett, mert 70 év körül mozog. A gyermekszületés és halálozás aránya a közelmúlthoz viszonyítva is igen jelentős változást mutat, mert 1921— 1942. évben született összesen 1540, meghalt 10 éven alul 378, 1945—1904-ben született 10G0, meghalt összesen 45. Az előbbi 24,4%-kai szemben 4,2%. Igaz viszont az is, hogy a születések száma is jelentősen csökkent, ami jórészt a fiatalok elvándorlásának következménye. KONYÁR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTOTTSÁGA A XX. SZÁZADIG Falvaink egészségügyi szolgálatát a múltban nemcsak az anyagi lehetőségek szerény volta határozta meg, hanem bizonyos öröklött hiedelmek, tradicionális szokások is. A szegénység arra kényszerítette a falusi embert, hogy betegét csak a végső esetben vigye a drága és messze levő orvoshoz. Rendszerint már ezt is csak akkor tette, amikor a haldokló utolsó kívánsága volt. De nemegyszer a beteg maga akadályozta meg az erre irányuló szándékot, nehogy „költségbe verje" a családot. Másrészt sokkal jobban bízott a köztük élő és hírnévre emelkedett javasokban, vajákosokban, csontrakó emberekben, mint az iskolákat végzett orvosdoktorokban. Ez már „úr" volt, az ő osztályától idegen, tehát neki ellensége még akkor is, ha segít rajta. így nemegyszer igyekezett hamis adatközlésekkel félrevezetni. Hátha így olcsóbb lesz, vagy nem ír ki drága patikaszert. A paraszti réteg évszázados kizsákmányolásából eredő és mélyen begyökerezett bizalmatlanság volt ez. Igen sok idő és megváltozott életkörülmény kellett ahhoz, hogy ezt is kinője egyéb hasonló örökséggel együtt. Virágzott a babona, a kuruzslás. Már az egyházak képzettebb papjai is felvilágosító munkával igyekeztek segíteni a falusi nép helyzetén. Méliusz Juhász Péter, Debrecen első református püspöke Kolozsvárott jelentette meg 1578-ban Herbáriumát „Az Faknac FVVecnek nevekről, természetekről és hasznairól"