Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 45. (Budapest, 1968)

ADATTÁR - Réti Endre: Korányi Sándor hagyatéka a Budapesti Orvostudományi Egyetem Könyvtárában

menyének hivatásába, ha a purifikálás szükségét az általam rendezett előadások keretében is megvitatjuk. Mai előadásomban a belorvosi diagnosztikának kinövéseiről akarok egyet mást elmondani." 2. Egy kézirat töredékében az orvostudomány és az emberiség érdekeinek kapcsolatát vizsgálja: „Az orvosi tudományt a technika fejlődése darabolta szét. A sebész első sorban technikus. A belorvosnak, ha a sebész mellett vele egyenrangú helyet akar elfoglalni, első sorban tudósnak kell lennie. Mindkettőnek egyformán bírnia kell azokat a tulajdonságokat és képességeket, amelyek a gyógyító technikust és a gyógyító pathologust orvossá teszik a szó régi, magas értelmében, orvossá, aki művészetének és tudományának alkalmazását a gyakorlatban emberi szempontok szolgálatába helyezi és azoknak föltétlenül alárendelve megőrizte tudományának azt a kiváltságos helyzetét, amellyel többi tudományunk nem dicsekedhetik, hogy mindig csak jót akart, mindig megtéve azt a legjobbat, amit megtehetett és soha nem állott annak a hatalomnak föltétlen szolgálatában, amelynek morálja más, mint az egyes emberi és amely alkotóvá csak befelé válik, kifelé pedig pusztít, hogy hatalmi körét tágítsa, vagy pusztít, hogy másokkal szemben megállhasson." 3. Rendkívül értékes az a törekvés, amely az orvostudomány népszerűsítésével foglalkozik: „Kívánatos-e az orvosi tudomány népszerűsítése, vagy nem? A tudomány más ágait illetőleg e kérdésre mindenki csak igennel válaszolhat, de az orvosi tudomány e szempontból nem hasonlítható össze a többivel. Mikor az orvos a beteg ágyához lép, nem csak és sokszor nem is első esetben tudós, hanem ember, aki szenvedő emberen segíteni akar. Sokat vitatkoztak a fölött, egyáltalában tudomány-e még az orvosi tudomány, mikor a beteggel foglalkozik vagy »ars«, »Kunst« amely szavakat nem egészen híven fordítunk magyarra, mikor tágabb értelmük megjelölésére a művészet szót használjuk. A »Kunst«-nak Ostwald adta meg egy definícióját, amelybe az orvosi tevékenységnek nagy része is belefér. Szerinte a művészet célja érzések, hangulatok ébresztése és csakugyan »ars« az orvosi gyakorlat akkor, mikor szenvedéseket enyhít, álmot varázsol a szenvedőre, vagy szavakkal vigasztalni tud. Az orvost ebben a működésében sokszor nehéz helyzetbe hozhatja az, ha betege a tudók közé tartozik és épen a gyakorló orvosok közt akad nem egy, aki az orvosi tudomány népszerűsítésének káros következményeit nagyobbaknak látja, mint hasznát. Tagadhatatlan, hogy sokszor igazuk van, ha csak az egyes esetet tartjuk szem előtt, azt, amellyel ő foglalkozik. De vigasztalni a halálraítéltet is lehet. A beteg