Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)
TANULMÁNYOK - Huszár György: Az Apollónia-kultusz és hazai emlékei
védőszentjéhez forduljon. Mivel a fogbetegségek okozta panaszokra jellemző a periodicitás, a kínzó fájdalom időleges szünetelése, és mivel gyakran megtörténhetett — véletlen folytán —, hogy ezt megelőzte a szenthez fohászkodás; akkor a fájdalom megszűnését az égiek közbelépésének tulajdonították; a fájdalmatlan időszakban a hívő hálásan hirdette imájának a hatását. A középkori templomok falain, oltárképein előszeretettel ábrázolták a betegséggyógyító védőszenteket, és aZ ezek előtti imádkozás, fogadalom a várt segítséget a hívő előtt biztosabbá tette. A templomok pompázatos díszítésében, az oltárkép festészet fellendülésében nagy része volt a megerősödő polgárságnak. A polgárság életmódja, táplálkozása következtében ugyancsak hajlamos volt civilizációs betegségekre, így a fogszuvasodásra is. Ezért érthető, hogy az oltárképeken gyakran ábrázolják Apollóniát, a fogfájósok védőszentjét. Az Apollóniakultusz Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában volt a legintenzívebb, de Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Svédországban, Dániában, Finnországban és Belgiumban is sok emléke van. Az egyház az Apollónia-kultusznak sokkal kevesebb figyelmet szentel, mint a művészettörténelem vagy a fogászat története. Míg azonban az egyházat a kultusz transcendentalis elemei érdeklik, a művészettörténelem pedig az Apollóniaábrázolások művészi jelentőségét értékeli, addig a fogorvostörténelem a kultusz orvosi vonatkozásait elemzi. Alapvető művek az utóbbi szempontból W. Bruck : „Martyrium der heiligen Apollonia und seine Darstellung in bildender Kunst" (1915); G. B. Poletti : „II martirio di santa Apollonia" (1934) és /. Paiva Boléo : „Santa Apollonia" (1960) c. összefoglaló monográfiák. E művek gazdag bibliográfiái mutatják, hogy sok fogorvoskutatót foglalkoztatott hazájának Apollóniakultusza. Bruck 100 Apollónia-ábrázolás (festmény, rajz, metszet, nyomat), szobor és dombormű képét közli, amelyek közül a festmények és szobrok nagyobb része ismert, nagy európai múzeumok, gyűjtemények őrzik; kisebb része van csak templomokban. Bruck ábraanyagában különválasztja a festményeket, a grafikai ábrázolásokat, a szobrokat, a kéziratok miniatűrjeit és a pergamentre festett képeket. Anyagát más szempontból is csoportosítja. Különveszi azokat a műveket, amelyek a vértanúságot, a vértanúságra utalást, a szentet a foghúzó fogóval, vagy a szentet más szentek társaságában ábrázolják. Bruck szerint a fennmaradt ábrázolások közül időrendben az elsők vallásos könyvekben mint iniciálék, miniatűrök vagy mint imakönyvképek találhatók. Az Apollónia-kultusz legvirágzóbb idejének képzőművészeti termékei azonban az oltárképek. A templomi ábrázolás mellett a vallásos tárgyú képzőművészetnek is kedvelt tárgya volt Apollónia ábrázolása, amelyeknek egy részét a művészettörténelemből is ismert kiválóságok készítették. Bruck monográfiájában a többi között az idősebb Hans Holbein, (1460—1525); Jacob Jordaens (1593—1678); Flaminio Torre (1621 —1661); Bernardo Luini (1480—1535); Francesco Granacci (1477— 1543) ; Jan van Scorel (1495—1562); Carlo Dolci (1616— 168o) ésPietro Perugino (1446—1524) művei is szerepelnek. Az alkotások nagyobb részét azonban ismeretlen művészek, festők, kő- és rézmetszők, szobrászok és ötvösök készítették.
