Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Hőgyes és a századvég élettani szemlélete

az ember és a természet között létezik, gondolera vesszük — a nagy jelentőségű természettudományok szelíd hajnala, úgyhogy még ama jeles nemzetek, melyeket a haladás tekintetében előkép gyanánt szoktunk méltán tekinteni, t. i. a francziák és angolok is, csak a múlt század vége felé kezdették a természettudományokat nagyobb figyelemre méltatni." Elmondja, hogy az említett nemzetektől teljes félszázaddal elmaradtunk ebben a tekintetben, de most már megkezdődött nálunk is a felébredés, és nemzetünk jobb része belátta, hogy a természettudományokat többé elhanyagolni nem lehet, nem is szabad, és elődeink ez ügyben elkövetett súlyos bűnét minél előbb jóvá kell tenni. Az erre való törekvést bizonyítja, hogy ezt a tanszéket felállították, valamint a Pesten már megalakult magyar királyi természettudományi társulat és az iparegyesület, „amely termeiben megszólaltatá a természettudományok papjait", valamint a József-ipartanoda, amely szintén természettudományokat terjeszt. Most már mindinkább belátják, hogy nem csak az orvosnak és a gyógyszerésznek, de az iparosnak, a földbirtokosnak, földművelőnek és népoktatónak, lelkésznek, a törvényhozónak és minden tudományos műveltséget igénylő egyénnek szüksége van a természettudományos nevelésre. Eközben külföldön az orvostudományi biológia és biológiai elmélet nagy léptekkel halad előre. Robert Meyer és Helmholz Németországban, Magendie nagy tanítványa, Claude Bemard Franciaországban teremti meg a kísérletes élettani iskola alapjait és tör utat a természettudományos szemléletnek. Szumowski egyébként kitűnő könyvében helytelenül írja: „Bemard úgy vélekedik, hogy két csoportját lehet megkülönböztetni az életjelenségeknek: először élő teremtmények, szerves synthesis, organisatio, másodszor halál, szerves anyagok destrukciója, desorganisatio. A második csoportba pusztán fizikai és kémiai folyamatok tartoznak". Maga Claude Bemard így ír erről (De la physiologie générale, Paris, 1872, 188—89. p.) : „A régi fiziológusok, animisták és vitalisták szerint a lélek, vagy életerő (amely teremtő és megújító, helyreállító), mindig harcban áll a külső fizikai-vegyi erőkkel." „De — mondja Bemard — ha a külső fiziko-kémiai erők az élő anyag halálának vagy dezorganizációjának okai is, ez nem jelenti, mint a vitalisták hitték, hogy az élet és a fiziko-kémiai jelenségek között inkompatibilitás áll fenn: ellenkezőleg, teljes és szükségszerű harmónia van, mert ugyanazon okok, melyek a szerves anyagot elpusztítják, éltetik is azt. Egyszóval nincs az élő testekben kétféle elkülönült és ellentétes erő... Csak szövetelemek vannak, amelyek fejlődve működnek, mind ugyanazon törvény szerint... elhasználódnak, vagy meghalnak, működésüket betöltve, amelyek feltételeit képezik a szüntelen szerves megújulásnak ..." CL Bernard szerint fiziko-mechanikai vonatkozásban az élet a természet általános jelenségeinek csak egy módozata, semmit sem szül, erőit a külvilágtól kölcsönzi, és nem tesz egyebet, csak annak ezer meg ezer megnyilvánulási módját variálja. így igazolódna a régi gondolat, hogy a szervezet mikrokozmosz, mely visszatükrözi magában a makrokozmoszt, mégis van valami különös az életjelenségekben, ti. az, hogy a'szövetelemek ugyanazon törvényeknek engedelmeskednek, de vannak „szerves szerszámaik", azaz sajátos morfológiai szerkezetük, mint ő nevezte: „procédés vitaux", életfolyamatok. „A fizikokémikusok ott tévednek, hogy ezt a megkülönböztetést nem teszik meg, és 18