Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)
TANULMÁNYOK - Réti Endre: Hőgyes és a századvég élettani szemlélete
tos orvostudományi elméletet és gyakorlatot kívánt kialakítani. Nevetségesnek lehetne mondani, ha nem lett volna olyan embertelen a gondolkodásmód, amely azt a gyakorlatot szülte, ami ebből az irányzatból ered. Kovács József sebészprofesszor volt egyike azoknak, akik a legtovább fenntartották ennek a romantikus álmagyar áltudománynak a gyakorlatát. Ide tartozott a magyar narkózis, ami tulajdonképpen a szerencsétlen betegeknek narkózis nélküli kínzása volt, brutalizálása, megverése, tehát embertelen és tudatlan, tudománytalan kezelése. Ebben a nagy elméleti zűrzavarban a legtermészettudományosabbnak még az ún. brownizmus, John Brown, angol orvosnak az elmélete látszott, amely az excitabilitásra, az ingerlékenységre vezette vissza az életjelenségeket, a szténia és aszténia fogalmaival dolgozott, s bár teljesen spekulatív, doktriner volt, de viszonylag anyagi alapot igyekezett legalább keresni az életjelenségek megmagyarázására, valamint a kóros jelenségek értelmezésére. Ahhoz, hogy olyan légkör alakuljon ki, amelyben az önálló magyar orvosi iskola a 19. században kifejlődhetett, és amelyben azután Hőgyes Endre elvégezhette nagyszabású életművét, olyan szemlélet kellett, amelyhez a század társadalmi mozgalmai teremtették meg az alapot. A század második harmadában köztársaságok, polgári demokráciák alakultak ki Európában. Magyarországon a reformkor előkészítette a forradalmi átalakulásra irányuló törekvéseket, 1848—49-et, és ebben a megújhodó társadalmi-politikai légkörben jelent meg Robert Meyer óriási felfedezése az anyag és energia megmaradásának és egymásba való átalakulásának törvényszerűségéről. Metternich bukása, a nagy franciák nyomán kinőtt második bécsi iskola, Skoda, Rokitanszky, Hebra hatása alatt, a kibontakozó természettudományos légkörben jelentek meg a darwini tanok. A nagy elmaradás kiküszöbölésére irányuló törekvéseket mutatja az a székfoglaló beszéd, amelyet a debreceni református főiskolában Török József orvos és sebésztudor, a pesti orvoskar és többek között a Magyar Akadémia levelező tagja — későbben HŐgyes ajánlója az akadémiai tagságra — tartott a vegytani, növény- és állattan tanszékébe való beiktatása alkalmával a következő címmel : „A természettudományok elhanyagolásának káros következményei hazánkra nézve." (az 1848. évi télhó 11-én). Ez a beszéd igen nagyvonalú és megragadó képét adja a tudományos gondolkodás fejlődésének. így kezdődik: „Minden századnak, minden kornak megvan a saját tudományos szelleme. Voltak idők, miként igen jól tudjuk mindnyájan, melyekben a vallástan körébe tartozó tanulmányok zsarnoki hatalommal szoríták háttérbe a többi tanokat, és csaknem minden tudományos tehetséget részükre hódítva, igénybe vettenek. Voltak idők, melyekben a bölcsészeti tanulmányok, minden fattyú sarjadékaikkal egyetemben, gyakorlának túlsúlyt a tudományosság mezején, elannyira, hogy az egész tudományos kiképzettség a bölcsészeti szőrszálhasogatásokban határozódott. Majd egy új korszak köszöntött be a tudományok körében, t. i. a jogtan, a politikai tudományoké, melyben ezek varázshatalommal szerepeltek minden más tanok fölött, és ezen korszakot mondhatnánk mostan uralkodónak hazánkban is, mert hiszen ki tagadná, hogy nemzetünk művelt osztályának legnagyobb része jelenleg is a jogtanban és a politikai felületesség hullámaiban vergődik. Legkésőbb derült fel — min nem lehet eléggé csudálkozni, ha azon szoros viszonyt, mely 2 Orvostörténeti Közi.
