Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

KÖNYVSZEMLE - Benedek István: Semmelweis és kora (Székely Sándor)

berlini egyetemen a filozófia tanára volt korán bekövetkezett haláláig, de pályafutását zoológusként kezdte. Az orvostörténelem az elnevezésében viseli azt a jellegét, hogy határtudomány, olyan szaktudomány, amely az orvostudomány és az általános emberi történelem tudományának érintkező felületeit van hivatva feltárni. Kloppe könyve ezen a kereten belül irodalomtörténeti és bölcseleti vonatkozásai miatt értékes. Lebilincselő stílusa is hozzájárul ahhoz, hogy az orvostörténelem tanulmányozását nem szakemberek számára is vonzóvá tegye, és ezzel napjaink többször felpanaszolt „elszakosodásából" több irányban is kiemelje. Vida Tivadar Benedek István : Semmelweis és kora. Gondolat kiadása, Budapest, 1967. 473 oldal, 51 ábra. Semmelweis halálának századik, születésének százötvenedik évfordulója között két monográfia is megjelent a magyar orvostörténészek tollából. Tavaly hagyta el a sajtót Gortvay György—Zoltán Imre „Semmelweis élete és munkássága" c. monográfiája, és ezt a jelentős munkát követte az idén Benedek István, a kitűnő orvos-író könyve. A magyar orvostörténeti irodalom ezzel nagy adósságot törlesztett, hiszen eddig nélkülöztük a legnagyobb magyar orvos életének és munkásságának részletekbe menő ismertetését, feldolgozását. Benedek István könyvének borítólapján a kiadó ajánlása olvasható : „... az eddigi életrajzokat számos vonatkozásban kiegészíti, elmélyedten tanulmányozza éppen azokat a nehezen megoldható kérdéseket Semmelweis életével kapcsolatban, amelyek a múltban, de még ma is sok vitára adnak alkalmat" — mondja az ajánlás egyik mondata. Valóban, ez a könyv egyik fő erénye. A másik pedig az a vonzó, sőt bátran izgalmasnak mondható írásmód, amit oly jól ismerünk Benedek széles körű munkásságából. E két fő erény teszi azt, hogy a monográfia élvezetes és tanulságos olvasmány szakembernek és laikusnak egyaránt. A munka három részből áll. Az első rész (A felfedezés) Semmelweis ifjúkorával, pályakezdésével és a bécsi évekkel foglalkozik. A második rész (A küzdelem) Semmelweis pályafutásának utolsó 15 évét öleli fel, hazatérésétől életének utolsó éveiig. A harmadik rész (Halál és feltámadás) az utolsó évek, a tragikus és korai elmúlás, az évtizedekig tartó feledés, majd a semmelweisi tanok elismerésének krónikája. E folyóirat olvasói előtt felesleges elismételni azt a sok problémát, tisztázatlanságot és nézeteltérést, ami az immár 85 esztendős múltra visszatekintő Semmelweis-irodalomban olvasható, amely problémák, tisztázatlanságok és nézeteltérések eléggé ellentétes és zavaros módon a köztudatba is átmentek. Számunkra, magyar orvosok — és orvostörténészek — számára nagyon is fontos a dolgok tisztázása, lehetőleg egységes és elfogadható Semmelweis-kép kialakítása —, hiszen Semmelweis életéről, működéséről számos előadás hangzik el évről évre orvosok, medikusok, szaktanfolyamok hallgatói és laikus közönség előtt. Nagy segítséget jelentett e tekintetben a Gortvay—Zoltán-monográfia, és további előrelépés Benedek István munkája. Még akkor is, ha a két idézett mű több vitás kérdésben nincs azonos nézeten, hanem eltérő álláspontot foglal el. A laikus