Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

Ugyanezt vagy ehhez hasonlót hazánkban nem tapasztaltunk, legfeljebb egy-egy kis imádságot mondanak. Ellenben érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy Pápa város közelében, Takácsi községben, Molnár István nevű református gazdaember a szomszéd katolikus faluban mondatott kedden misét, mert egy tehene megdöglött, és attól tartott, hogy a másik kettő is elpusztul, (dr. Cseh-Szombathy László közlése 1921-ben.) Mielőtt áttérnénk arra a körülményre, hogy a magyar paraszt mit tekint állati betegségnek és miképpen képzeli el annak okát és milyen diagnózisokat állít fel önmagától vagy az empirikus paraszti állatgyógyító segítségével, meg kell jegyeznünk azt az érdekes tényt, hogy fiatal paraszti állatgyógyító alig-alig volt. Általában 50 év felettiek vagy egészen idős emberek voltak a falusi állatgyógyítók. A fiatalokban nem bíztak akármilyen ügyes jó eszű fiatalember volt, azt mondták rá, hogy nem eléggé tapasztalt. Különben is ez a tudomány apáról fiúra szállt és a tudós apák csak idősebb korukban avatják bele tudományukba fiaikat. Leány vagy asszony állatgyógyítót a magyar nép sohasem ismert el, legfeljebb a baromfiakat gyógyító, vagy csirkéket herélő női empirikusokat ismertünk elég szép számmal, pl. Pászthory Rozália Uraiújfaluban, a század első harmadában. Ezzel szemben az első világháború folyamán Észak-Olaszország hegyvidékén, ahol igen lényeges hegyi állattenyésztés folyik, Belluno város közelében ismertünk egy 56—60 éves olasz parasztasszonyt, akinek kiterjedt állatgyógyító gyakorlata volt. Az asszony mindig kék vászonruhában járt, ugyanilyenből volt főkötője is. Háza az északolasz hegyi szokás szerint a sziklafal oldalához volt építve olyan módon, hogy falépcső vezetett fel az emeleten levő lakásába, míg a földszinten istállója előtt nagyobb pajtaszerű üres helyiség volt, ahova a beteg állatokat bevezették és ő a kezelést végezte. Gyógyszereit mohából és alpesi zuzmókból, különböző fahéjakból főzte, és kecskezsírral keverte. Volt egy leánya (férje nem élt) 30—35 éves, aki szintén elkezdte az anyjától tanult állatgyógyítást, azonban minden hiába volt, nem bíztak benne. Ha előfordult, hogy az édesanyja bement Bellúnoba, akkor inkább félnapig vártak rá, sőt éjjelen át is ott maradtak, hogy az édesanyjához jussanak állataikkal.