Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

és annak utána elszáradnak. De lehetsiges ollatinkip is, hogy jó kés pilingávó a kis deszkák között rámeccek a mönytökök fölött, azutánnik mutatóujjammal kihúzom a tököket, minekutána lemetszem és egy hetire begyógyul. Probatum hul eztet, hul áztat, de meccis jobb, annyi biztos." Még néhány hasonló tárgyú leírást sikerült összegyűjteni, azonban a legértelmesebbnek ezt találtam, a többiek zavarosak és helyenként természetfölötti vonatkozásokkal szó'tték át. Sok gyűjtésem során csak kevés olyan állatgyógyító parasztot találtam, aki kultikus vagy általában természetfölötti vonatkozásokat vitt volna be, vagy ezzel próbálkozott volna. Különös, hogy a magyar nép ugyanezt embernél szívesen vette és nemcsak tűrte, de igényelte, ugyanakkor állatainál nemcsak, hogy nem szerette, de sokszor tiltakozott ellene. Oberdrauburgban (Karinthia) ismertem egy Wolfgang Oberegger nevű kisparasztot 1915-ben, aki a környék ismert paraszti állatgyógyítója volt. Háború lévén a közlekedés nem volt teljesen szabad, habár 20—30 km-rel volt az olasz front mögött. Különleges engedéllyel Karinthia német és szlovén vidékéró'l messze földről oda hajtották beteg lovaikat, marháikat, hogy Oberegger vizsgálja meg azokat. Az öreg karinthiai német magakotyvasztotta orvosságait sokfajta gyógynövényből, disznózsírból, sőt állítása szerint, kutya- és borzzsírból is, és majdnem minden hozzá forduló állattulajdonos gazdának a rendelt orvosságon kívül, még egy kis papírszeletre írt cédulát is adott, amelyre ráírta, hogy a hónap melyik napján mondasson misét és mennyi pénzt dobjon szent Vendel perselyébe. Hirdette és hitte is, hogy az állatbetegségek jó része ráolvasástól, szemmelveréstől származik, és ezt az állatok tulajdonosával is közölte. Különös módon azok mindig találtak okot is, sőt az illető személyt is megjelölték, akit gyanúba vettek, hogy „ártó" szemeivel megrontotta állatait vagy különleges ártó „téteményével", amelybe az állat belelépett okozta a betegséget. Richard Weiss : „Das Alpwesen Graubündens. Erlenbach-Zürich, 1941." című munkájában leírja, hogy Svájc egyes területein mennyire elterjedt a ráolvasásokkal való állatgyógyítás. Főleg szent Antalhoz fordulnak segítségért. Ober-Bündens községben egész természetesnek tartják, hogy szent Antalhoz fohászkodnak kilenc kedden át, ha állat járvány vagy baromfi járvány üti fel a fejét.