Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

Mythologie), ami szintén a magyar szövegünk ősiségét bizonyítja, mert az ónémetben még pogány istenségeikhez folyamodnak, de későbbi hasonló ráolvasásokban az ógermán istenségek neveit már Jézussal cserélték fel, A balázsolás, mint kultikus szokás ma is gyakori egyes vidékeken, február 3-án embereknél a papok végzik. A gyermekek nyaka felett keresztbe helyeznek gyertyákat, régebben meg is gyújtották és a szertartás után az oltárra helyezték. A pap közben a következő imát mondja: „Per intercosionem Sancti Blasii episcopi et Martyris, liberet te Deus a malo guttaris et quolibet alio malo." A XIV. és XV. században állatokat is vezettek „balázsolásra" főleg búcsújáróhelyeken a papokhoz, ez hazánkban főleg az Alföldön volt elterjedve. Végül is a XV. században a pápa betiltotta az állatok balázsolását. A füstölés és gőzölés az ősmagyarság óta alkalmazott gyógyításbeli eljárás. A füstölést a magyar nép embernél és állatnál baj megelőzésre és gyógyításra alkalmaztak. A XVI. században a füstölésnek sok írásos és később nyomtatott feljegyzései maradtak ránk, állatoknál főleg bajmegelőző célokra, nagyon sokféle szert alkalmaztak a füstöléshez. Szent István napján a mezőn és kertben szedett százféle füvet, gazt tettek teknőbe, ezt éjfélkor meggyújtották, az istálló ajtóba vitték, de jól vigyáztak arra, hogy a füst kifelé szálljon és ne az istállóba. Ezzel egy esztendőre „elijesztették" a betegségek ördögeit és az állatok „dögeit". Ezt szentistvánnapi tűznek nevezték és igazi hatását csak akkor remélhették, ha valamelyik búcsújáróhelyről hozott szentkúti vízzel oltották el. Embernél éppúgy, mint állatnál a füstölést sokszor alkalmazták. Ha észrevették, hogy a háziállatok nehezen vagy ritkán vizelnek, akkor vidékenkint változó más-más füvekkel gőzölték meg az állatok hasát és farát. Ha a ló vagy a szarvasmarha vizelésnél nagyokat nyögött, akkor belladonnával füstölték meg, ettől remélték a fájdalmak megszűnését. Noszlopy József kézírásos gyógyítókönyvében, amellyel később még részletesebben foglalkozunk, 1812. dátummal a következő bejegyzés van: „Lovadnak, ökrödnek foga ha fáj. Nádnak és az tárkonynak tövét ásd, aszald meg, törd meg. Timporálván tedd lovad, marhád pofarészére. Meggyógyul mondom fájdalma se lesz. ŐT