Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

vagy ekcémát nevezik így (lásd: Gyógyászat, 1880. évfolyam, 109. old.) (vagy Göcsej, Enthnographia, XIII. évfolyam, 218.) (A vak tetű elnevezés ugyanazt jelenti Zala, Vas és Sopron megyében.) Zabálás: ha a ló megterhelte a gyomrát. Válucska: a csípő ízületek vagy általában az ízületek, daganata, duzzanata, fájdalmas vizenyője. Többször előfordul a múlt század kézirataiban ez a kifejezés: „megesik a daganat". Ez alatt a nép a daganat, duzzanat, gyulladás, vagy a vizenyő lelohadását érti. ípolyi Arnold, a Századok 1872. évfolyamában leírta, hogy Nyáry Albert a bagonyai családi levéltárban felfedezett egy kéziratot, amely kétségtelenül 1488-ból származott, Kakati nevű faluból, a mai Párkányból, abban az időben Párkányt még Kakatinak hívták. Ma a régi elnevezés alapján Csehszlovákiában Kuti a neve. Ipolyi nyelvemlékként mutatja be a kéziratot, csak másodsorban említi, hogy értékes ember- és állatgyógyászati tudománytörténeti emlék is van benne. A kéziratban foglalt három ráolvasás közül kettő lóbetegségre vonatkozik és csak egy emberi. Az első ráolvasás lényegében ima, a lófekély gyógyítására, a második a „szemdöge" ellen, míg a harmadik a ló marjulása vagy ficama ellen való. A ráolvasásban egyes szavak értelmetlenül hangzanak, viszont több szó manapság való népi használata (pl. marjulás), élénken bizonyítják az egyszerű magyar nép ősi hagyomáyait, azokhoz való ragaszkodását. Mindegyik imádságos ráolvasás ősmagyar szokás szerint incantatióval kezdődik, akárcsak a finnek rúnái vagy az ógermánoknál az „Segenek", az áldások, míg tartalma az ősmagyar vonatkozásokat vitte át, felcserélve keresztényi motívumokkal. Ugyanezt sokkal nagyobb számban őrizte meg a finn hagyomány vagy a germánok, de nálunk — sajnos — a megkeresztelkedés után a papok túlbuzgók voltak és minden ősmagyar részt, amely a táltoskori időkből származott, kiirtották. „Fenyő váglak, mire? Arra, hogy vessze el Jánosról a szemdögöt, ezt háromszor kell mondani, közben háromszor karddal vágni a fenyőt." Ugyanezt lovaknál és szarvasmarháknál is használták. A kificamodott ló lábára való inkantáció és ráolvasás változatait találjuk, a XVII. és XVIII. századok kézirataiban is. Megtaláljuk más formában a merseburgi ráolvasásokban (Grimm: Deutsche