Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

igényeltek, mert nemcsak az állatok külsejére, hanem a belső szerveikre is tekintettel kellett lenni. Megtiltotta, hogy vak, rühes, vagy lesoványkodott állatokat áldozzanak, amelyiknek pedig valamely belső baja is volt, nem kérődzött stb, nem volt szabad az oltárhoz közel vinni. A III. könyvében azt is megtiltja Mózes, hogy beteg vagy piszkos állatot az egészségesek közé engedjenek. A pásztoroknak pedig megparancsolta, hogy beteg állatok gyógyítása vagy az egészségesek tisztogatása után mosakodjanak meg, öltözzenek át és csak azután mehetnek családjukhoz, vagy más emberek közé. Mózesnek ez a rendelkezése az első hygieniai bajmegelőző rendelkezés. Mózes foglalkozik a kutyák veszettségével is, kétségtelen azonban, hogy ezt a zsidók az egyiptomiaktól ismerték meg, mert ott már sokkal korábban tudtak róla. Hippokrates nagy műveiben sok helyen említi a háziállatok boncolását és gyógyítását. Sőt itt-ott összehasonlító ismeretekre is tanított. Kétségtelen, hogy ember-anatómiai, boncolásbeli következtetéseit is csak a gyakori állatboncolásokból merítette. Aristotelesnek is állatgyógyító munkái maradtak meg. A belső szervek boncolásából egész pontos ismereteket írt le munkáiban. Ezek alapján gyógyított is. Aristoteles a sertések borsókáját ismerte és leírta. Megemlítette azt is, hogy főleg a szopós malacok hajlamosak erre a betegségre. Aristoteles több helyen említi, hogy senki se higgyen annak, hogy az ebek veszettsége Isten csapása, hanem harapás által keletkezett betegség. Nagy Sándor halálával a görög tudományok meglehetősen elmaradtak és hamarosan Róma emelkedett fel a gyógyító tudományokban, így az állatgyógyításban is. Az első római író i. e. 240 évvel Marcus Portius Cato, aki állatgyógyítással is foglalkozik és nemcsak leírja az állatok betegségeit, hanem gyógyszereket is ajánl. Marcus Terentius Varró 100 évvel i.e.: „De re rustica" című fentmaradt művében az állattenyésztésről, vemhességről, szoptatásról, az istállók gondozásáról, a háziállatok betegségeiről és fogbajairól még ma is helyesnek mondott adatokat írt le. Vergilius is, a nagy költő Georgica című művében állatbetegségekkel foglalkozott. Kutyák, juhok, szarvasmarhák betegségeit ismertette, főleg a tüdő betegségeit, a veszettséget, a különböző sertés- és juhbajokat és gyógyszereket is ajánlott. I. u. az I. század első felében