Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Sournia, J. C.: Pierre Franco és a reneszánszkori francia sebészet

alá ütőerét is odatartotta. Gyakorlatilag Ambroise Párét az utolsó házisebészek közé számítjuk. Franconál semmi ilyesmit sem találunk. Megvan a klientélája, a környék városaiba hívják őt, nem egyetlen embernek áll a szolgálatában, hanem a közösségnek, Bern vagy Lausanne városának. Kétségtelenül ugyanazokat a feladatokat tölti be, mint amelyeket e századvég francia vidéki városaiban ténykedő más sebészek életéből ismerünk: rendszeresen meglátogatja a város jótékonysági intézményeiben fekvő, sebészeti kezelésre szoruló betegeket: teljesít néhány közegészségügyi feladatot; az igazságszolgáltatás tisztviselőinek megkeresésére szakvéleményeket ad és a városi kincstártól hol rendszeres évi járadékot, hol pedig rendkívüli honoráriumot kap. Franco szabadfoglalkozású volt, életfenntartásáról úgy gondoskodott, mint azt a mai Franciaország legtöbb sebészorvosa teszi, akiknek egyfelől megvan a klientélájuk, másfelől közszolgálatot is ellátnak. Látjuk, hogy Franco személyével a sebészet fokozatosan utat tör magának a szabadfoglalkozás súlya felé. Ennek a szabadságnak nemcsak előnye van. Gyakran a biztonságnak az ellentétével jár. Ezzel elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, milyen okok késztették Francot arra, hogy oly gyakran változtatta lakhelyét. Véleményem szerint a magyarázatot hitelveiben kell keresnünk, mert abban a korban vagyunk, amikor a nyugat vallásháborúktól vérzik. Gyakran feltették a kérdést, vajon katolikus vagy protestáns volt-e. Véleményem szerint a válasz világos, Franco protestáns volt. írásainak és életrajzának a vizsgálata olyan összefüggéseket fog adni, amelyek ezt egész világossá teszik számomra. Franco 1546 táján jött Bernbe; nos éppen 1545. áprilisában történt a Vaud (Waadt) kantonbeliek szörnyű tömegmészárlása, akiket akkoriban protestánsoknak tartottak. Ez Lubéron hegyvidékén és Turners egyes helyein ment végbe, ahol Franco családja lakott. Mesterségének gyakorlásáért Bern és Lausanne közpénztárából kapott fizetést, olyan városokéból, amelyek egyre elszántabban hugenották voltak, s amelyek nem tűrték volna, hogy valamelyik alkalmazottuk pápista legyen. Emlékezzünk rá, hogy a hugenotta szó Svájcban született a német „Eidgenossen", szövetségesek változataként. Nem tudjuk, miért hagyta ott Svájcot, hogy visszatérjen Franciaországba, feltételezzük, hogy honvágya volt, mert minden más vidék