Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

kullancsok vannak és ezek oltják be a piroplasmosist. Ezt a betegséget ugyan más kórokozók is előidézik, de a hazai viszonyok között túlnyomó mértékben ezek okozzák,) „Ha állatod teje véres. Vöröses vagy tiszta vér. Lehet attól, ha fehérnéped durván fej és a csöcsök sebesek, vagyis gyulladt. De lehet attól is, hogy belül van a baj. És kívülről semmi sem látszik. Ha belül van a baj, akkor hamarosan megdagad a tőgy, tapintata fáj. Legjobb ilyenkor a tőgy felett eret vágni. A tőgyet pedig hideg vízzel borogatni, de vigyázni arra, hogy a beteg tőgyet óvatosan ki kell fejni, mert ha nem, akkor a beteg tej a fejének megy. Ha a tőgy avul, akkor pálinkás vízzel mosogasd. Ha a tőgyön akkora kis keményedések mutatkoznak, mint egy borsó, akkor zsiliz és kéneső vajból csinálj kenőcsöt, tégy hozzá lenmagolajat és naponta négyszer-ötször kend be vele. De ha tehenednek borja vagyon, akkor jól mosd le kamillaforrázattal, nehogy leszopja a mérges kenetet." Ezen a helyen a kézirat befejeződött, de szemmel láthatóan még folytatása volt, azonban valaki kettétépte. Áldozó István maga mondta el, hogy kis unokája véletlenül kitépte. Ez annyival is inkább sajnálatos, mert amint láthatjuk, érdekes, empirikus, főleg sebészeti leírásokat tartalmazott, amely általában nagyon ritka a kéziratos népi, paraszti állatgyógyítás gyűjteményeiben. De ugyanezt mondhatjuk az embergyógyító empirikus kéziratokra is. Sebészeti vonatkozású tartalommal alig-alig találunk valamit. Megkérdezésünkre Áldozó István elbeszélte, hogy a folytatás 2—3 oldalnyi volt, amit a gyermek összetépett és ez a csikók, borjak, sertések kasztrálási népi módszerei voltak, ahogy mondotta teljesen saját tapasztalatából végezte és írta le. * Ha az empirikus paraszti állatgyógyító kéziratokat dátumuk szerint vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy ezek zöme a XVII., XVIII. századra esik, a XIX. század első harmada után már ritkulnak, a század végefelé egyre kevesebb kéziratot tudtunk összegyűjteni, de szóbeli elmondásból még mindig bőséges anyag állt rendelkezésünkre. így ment ez valójában az első világháborúig, A Tanácsköztársaság bukása után tovább ritkult a gyűjtési lehetőség. A felszabadulás óta egész ritka, sőt majdnem lehetetlen tulaj-