Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

reket ért el, hogy a magyar nép állategészségügyi szemléletét is lassan ugyan, de nagymértékben átalakította. Ezzel nem kívánjuk mondani, hogy a magyar parasztság, földművelő nép, szemlélete máris teljesen természettudományos, mégis ma már nem hisznek a babonákban, a ráolvasásban, az ártó szemű asszonyokban, a ráimádkozásban. Főleg pedig sokat fejlődött e tekintetben a felszabadulás óta a hivatalos és nem hivatalos ismeretterjesztés, nyomtatványok, film, mozi útján. Ez a tevékenység ma már olyan hasznosan befolyásolta a magyar parasztság felfogását, állatainak gyógyításában, hogy éppúgy mint az emberorvoslásban, állatgyógyításában is egyre inkább előtérbe kerül a bajmegelőzés gondolata, és alig-alig akad magyar gazda, főleg pedig nem a nagyüzemi gazdálkodásban, akik a védőoltásokban és egyéb profilaktikus intézkedésekben ne hinne és tagadná annak kitűnő hasznát. Csak egész kivételesen akad faluhelyen egy-egy paraszti barom gyógyító, akinek gyógyító gyakorlata egyre gyérül és inkább emlékeit beszéli és mondogatja, amikor ő még kiterjedt állatgyógyító volt és büszkélkedve emlegeti: „hogy őt még a nagy urakhoz is hívták." Ilyen utolsó és érdekes parasztfigurája volt a falusi empirikus állatgyógyítóknak — az utolsók között volt hazánkban —, Áldozó István, aki Himod községben lakott (Győr-Sopron megye) és igen szívesen beszélgetett az ő nagy művészetéről. Bőbeszédű öreg ember volt. De határozottan, logikusan gondolkodó és értelmes, aki már akkor említette (kb. 1942—43-ban), hogy az ő művészetének már letűnt a divatja, mert — ahogy ő mondotta — igen sűrűn vannak az állatorvosok és „sok könyvből igen sokat tanultak". Áldozó István kéziratát nem adta át véglegesen, csak néhány napig kölcsönözte betekintésre. A kézirat spárgával összefűzött, kockás ívpapírra volt írva, sajnos, semmiképpen sem tudtam megtartani, sem a felajánlott öszszegért megvásárolni, mert akármilyen jóindulatú és rendes ember volt, visszakérte. De lemásoltuk és feljegyzései közül a legérdekesebb részeket az alábbiakban közöljük annál is inkább, mert Áldozó István nem annyira a „belső bajokról", mint inkább a „külső bajokról" és a sebekről írta feljegyzéseit. Áldozó István empíriája inkább a XVIII. század paraszti eljárásainak felel meg. „Az érvágásnak hogyan kell végére járni. A barom testének másmás résziben lehet eret vágni, de mégis legalkalmatosabb a nyaki