Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)

Büky Béla: A Calepinus-szótár magyar orvosi szókincse (1585, 1607)

ben szereplő szavak és kifejezések hangalakja, morfológiai felépítése tulajdonképpen függvénye ennek a nagy egységesülési mozgalomnak: a magyar irodalmi nyelv megteremtődésének. Még számos szónak és kifejezésnek kettős változatát tartjuk számon, így pl, a csecs mellett megtaláljuk a csöcs, az ember mellett az embör, a fejér mellett a fejir, a gerinc mellett a gerenc, a kerek mellett a kéreg és a körek, a könyök mellett a könyék, a lyuk mellett a lik, a potroh mellett a potrok, a ritka mellett a retka, a szegelet mellett a szögölet, a széles mellett a szélös, a szem mellett a szöm, a szív mellett a szüv, a tenyér mellett a tenér, a tetem mellett a tetem, a tüdő mellett a tödő, a vörhönyő mellett a verhenyő stb. hangalaki változatot. De számos szóalaktani kettősség tanúi is vagyunk. így például az arc szó mellett megvan az orca, a nyeldeklő mellett megvan a nyelvcsap szó is stb. Az egész szógyűjtemény tehát azt bizonyítja, hogy keretén belül, a szakkifejezések egységesülésére vonatkozó adatok viszonylag kis számúak, ez az egységesülési folyamat még éppenhogy elkezdődött. Ha összehasonlítjuk LC,-t és NC.-t, a két feldolgozott forrást, az egységesülés szempontjából, akkor szinte semmi különbséget sem találunk a kettő között az egymásnak ellentmondó alakok használata mennyiségét illetőleg: a két forrás kb. egyforma mértékben következetlen. Ám ha azt nézzük, hogy — a kettősségek és következetlenségek kérdésén túlmenőleg — melyik forrásban találunk a mai nyelvi gyakorlattal inkább megegyező alakokat, akkor határozottan az NC.-re kell mutatnunk. Nem azért tartalmaz ez az utóbbi több maihoz hasonló nyelvi alakot, mert ez kb. húsz évvel későbbi keletkezésű (húsz év az akkori magyar nyelvfejlődés történetében nem nagy idő!), hanem szerintünk azért, mert e forrás szerzője közelebb lakott ahhoz a nyelvi, vagy mondjuk így, nyelvjárási körzethez, ahonnan a magyar nyelv egységesülési folyamata elsősorban kiindult. Az orvostörténész esetleg kifogásolhatja adatközlésünkkel kapcsolatban azt, hogy sok benne az orvostörténetileg érdektelen vonatkozás. Azt kérdezhetné például, hogy miféle orvostörténeti vonatkozása van pl. a „före való fatiol Lengetek keskeno alias zellös (NC, 572. instita)" adatnak? Erre, és az ehhez hasonló kérdésekre az a feleletünk, hogy egy szó XVI—XVII. század eleji használatának