Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Zsakó István: Magyar kiválóságok és családtagjaik elmebajainak története

A lipótmezei intézet orvosi kara Gulácsyval behatóan óhajtott foglalkozni, ezért különösen legutolsó éveiben naponta vizsgálták. Rá akarták bírni arra, hogy rajzokat, festményeket kíséreljen alkotni. Sajnos, az előrehaladó szellemi hanyatlás ezt meggátolta. Néhány vázlata elkallódott az intézetben (eddig még nem volt feltalálható). Életrajzírói is keresték elmebajának okait, idejét és biztos első jeleit. Érdekes volna tudni, mikor ért oda, mint más elmebeteg is, hogy felfigyeljen a változásra és okára, amit a kóros határnál észlelt. A világ változott meg? Vagy lelkemben következett be fordulat? Szellemi hanyatlás fenyeget az élet meredek és homályos útjaira tévedve szakadékok veszélyeztetnek elbukással? A család és a baráti kör fénye elsötétült, a kedves alakok rémekké torzultak és ellenségesen vesztemre törnek? Gulácsy gyötrelmes tépelődései között feltehette e kérdést: hát ez így alakul, nincsen kiút végzetemben? Ekkor mint egy ötlet vagy lázálom képe kellemesen merül fel a remény. Van egy ország, ahol nincs elhagyott, nincsen szenvedő, de vannak boldogok. Oda szeretnék menni . . . Naconxipán a neve a boldog országnak. Ezt álmodja, ezt hiszi és ebben van jövőjének, énjének minden reménye!.. Bár öröklési terheltséget nem említettek orvosai, mégis Gulácsynál megvolt az apai különcködés elég súlyos jele sokszor. Eltávozott biztos és megfelelő hivatalából, megvált pályájának előnyös útaitól. Ferde nevelésben részesítette fiát, akit szeretett és nagyra tartott. Ruházatának más fiúktól eltérő formát alkalmazott. Anyja pedig bár jó volt és nagy szeretettel és melegséggel vette körül, szintén nem volt előrelátó és reális gondolkodású. Öreg napjaira a szegényházba jutott és oda „fiának antik csontos fogantyús botjára támaszkodva ment, de egy újonnan vásárolt skót kendővel a vállán, amiért utolsó garasát adta" (Keleti adata). 5. Nemes Lamperth József. Az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézeti gyógykezeléséről készült kórrajzot nem sikerült megtalálni, ezért csak a budapesti Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézetben észlelt elmeállapotáról van írásbeli adatunk. Nagy kár, hogy annak idején Selig Árpád igazgató főorvos nem hagyott kéziratban legalább valamelyes észleletet. Csak említést tett néha arról, hogyan készítette Nemes Lamperth rajzait, vázlatait, amiket sikerült az intézet múzeumában másfél évtizeden keresztül az érdeklődőknek bemu-