Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Zsakó István: Magyar kiválóságok és családtagjaik elmebajainak története

köpköd s port hint azután a köpésre, megszólítván csak bambán nevet, de nem válaszol". 1906. december 27-én „egykedvű, rendetlen, tisztátalan, demens, megszólítva csak bambán néz, de nem válaszol". Az 1907 —1908-as években ugyancsak hallucinációkról és súlyos szellemi hanyatlásról találhatók feljegyzések. 1909. január 3-án „nyugodt, teljesen zavart, egész nap egy sarokban üldögél, élénken hallucinál. Rendetlen magatartású, ruháit folyton tépdeli. Sokat beszélget magában kezeivel gestikulál. Beszédét érteni nem lehet. Táplálkozás, alvás rendben". Ruháit eldobálta, betegtársaival nem érintkezik, semmi nem érdekli. 1913-ban ételeivel bemázolja ruháit. Május 18-án Oláh Gusztáv ellenőrző aláírása található. 1914. november 2-án írják: „Pár nap óta hiányosan táplálkozik, elhúzódva szótlanul egy helyben ül. Megszólításra választ nem ad, nem panaszkodik". November 3-án „nagyon gyenge, hányingerek lépnek fel". November 5-én „rohamosan gyengül". A testi vizsgálatnál azonban „semmi lényegesebb elváltozás vagy tünet nem mutatható ki". November 6-án: „nagyon gyenge, kimerült". November 7-én írják:,, Ma reggel 4 órakor ideges kimerülés (gyomorfekély?) következtében meghalt. Dr. Nagy sk. főorvos". Kézírása, levelei, rajzok vagy kézimunkák, amelyek tőle származtak, nem voltak feltalálhatók. Ilyeneket nem őriztek meg. Madách Borbála Anna, aki 1853. április 2-án született apja pesti fogsága idejében, a nagy magyar költő, Madách Imre leánya volt. Madách Imre apja, id. Madách Imre Nógrád megye főbiztosa és földbirtokos volt. A beteg nagyapja Madách Sándor volt. Az első ismert ősük Radon volt, aki II. András és IV. Béla királyoknak személyes híve, a XIII. században, tehát már hétszáz évvel ezelőtt élt. 1878. május 20-tól 1914. november 6-ig részesült a beteg elmegyógyintézeti ápolásban. Tehát mintegy 36 éven át egyfolytában. Ezalatt négy igazgató állott egymás után az intézet élén, sok főorvos és alorvos követte egymást, akik Madách Borbálát kezelték. Hatvanegy éves korában halt meg. Elmebaja: másodlagos elmezavar, amit most schizophreniának nevezünk. Vajon gondolhatott-e Madách Imre arra, hogy legkisebb gyermeke ilyen szomorú sorsra jut? Mély jelentőségű szavai jutnak eszünkbe: „Ne kérdd tovább a titkot mit jótékonyan takart el isten-