Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)
Adattár - Ismeretlen Kossuth-dokumentum az 1831-i zempléni kolera idejéből (Barta István)
„Tekintetes Ekő Alispány Űri Szomorú foglalatosságaim közepette kevés üdÖm marad, hogy tekintetes első alispány urat az epekórság tárgyában kirendelt sátoraljaújhelyi felügyelesőg munkállódásairól körülményes pontossággal alázatosan tudósíthatnám, de e tárgyban talán mégis jobb valamit, mint semmit sem tenni, méltóztasson tehát ezen szempontból tekinteni ezen alázatos hivatalos jelentésemet, mellyel lehető haszonvétel végett szomorú tapasztalásom resultatumait is egyesíteni bátorkodom. Mi a várost 12 osztályra különöztük el, s a helyébli lakosok közül minden osztályra egy nemes s egy tehetősebb polgár comissáriust neveztünk, akik az osztályaikat egymást felváltva szünetlen figyelmes szemmel tartván, a betegeket, hogy haladék nélkül orvoslást nyerjenek, a szűkölködőket, hogy tápláltassanak, a halottakat, hogy eltakaríttathassanak, minékünk kirendelt felügyelőknek, amint magunk között a munkásság tárgyát felosztottuk, bejelenteni hit alatt tartoznak, s mi a fáradságnak közepette lankadó erőnknek minden kitellhető tehetségével azon vagyunk, hogy minden baj, melly városunkban s városunk határában segedelmet kíván, idején korán tudtunkra esvén, a mirigynek terjedését lehetőképpen gátoljuk, s boldogtalan polgártársainknak enyhülést, orvoslást, ápolást, vigasztalást nyújtsunk. Az érdemnek méltó elismerésével kell itt említenem Dánielisz és Breznay orvos doctor uraknak fáradhatatlan munkásságát, akik felosztván a várost maguk között, naponként házrul házra látogatják a betegeket, és még egyike ezt cselekszi, a másika tárt ajtóval ül odahaza, hogy a csoportonként tódulóknak orvosi segedelmet nyújthasson. Nem mellőzhetem el, hogy Fekete Pál felügyelő collegámnak heroikus resignációjával egyben kötött nemeslelkűségét meg ne említsem, ki is a cholera nyavalyában sínlődők részére elrendelt s felvigyázása alá bízott kórházat naponként számtalan ízben meglátogatván, a halomra szaporodó betegeknek, haldoklóknak közepette forog, s pontosan felügyel, hogy az orvos uraktól naponként kiadni szokott utasítás szerént a kórház seborvosa, s a beteg ápolók a szenyvedők felsegéllésére mindent megtegyenek. Ezen seborvos Altser, ki bizonyos vétsége miatt a megye fogházában lévén, általunk ezen rendkívül való szükség esetében a kórházhoz rendeltetett, s rendeltetését nemcsak szívesen fogadta, de azólta untalan a kórházban lakván, nemcsak dicséretet, de felsőbb hellyen is reflexiót érdemel. Immár 20-ik napja, hogy városunkban a cholera nyavalya dühösködik, s ámbátor naponként és megszűnés nélkül a betegek, halottak s gyógyulok közepette forgóm, és így, ha valaki, én bizonyára legjobban esmérhetem városunk egésségbeli állapottyát, fájdalom, mégis biztosan nem állíthatom, hogy a nyavalya mérge alábbhagyott, mert midőn egy nap a legjobb remény-