Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Adattár - Ismeretlen Kossuth-dokumentum az 1831-i zempléni kolera idejéből (Barta István)

seggel vagyunk, a következő éj új aggodalomra kénszerít. 12-ik júliustól olta, midőn utolsó jelentésünket tettük, a mái alólírt napig a betegek száma szaporodott 135-tel, a halottak száma szaporodott 52-vel, és így a betegek száma összvesen kiterjed 468-ra, a halottak száma pedig 15 i-re, kiknek is individuális feljegyzését naprul napra ./. alatt ide rekesztvén, valamint szinte a ./ /. alatt a veszteglő ház lajstromát. Mi mindazt, ami csak az epekórság tárgyában felsőbb helyrül rendeltetett, a lehetőségig tellyesittyük, minden kitelhető módokkal azon vagyunk, hogy minden individuális betegség első kifejlésében tudtunkra esvén, azonnal orvosi segedelem nyújtasson. Gondviselésem alatt több betegápoló aszszonyok vannak, kiket a szükséges helyeken használunk, több szekerek s bérben fogadott emberek, kik a mezőkön, szőllőhegyeken, utczákon s a városon szerteszéllyel elerőtlenedő szerencsétleneket parancsolatomra azonnal a kórházba viszik; a gyanús házak és személyek annak rendi szerént őrizet alá tétetnek, a szűkölködők, éhezők városunk tehetősebb lakosainak nagyérdemű segedelmi készségekkel is tápláltatnak, a halottak (foglalatosságom legszomorúbb tárgya) a Torsáson, s ismét hogy a szerfeletti gyorsasággal büszhödt rothadásba menő holttestek a város alsó végéről is végig a városon közirtódzással ne hurczoltassanak, a Bibérczen is kirendelt temetőhellyeken különösen e végre bérbefogadott emberek és szekerek által eltakaríttatnák. Ragadós-é ezen nyavalya vagy sem, laicus létemre egészen bizonysággal nem állíthatom, s midőn egyrészről tökéletesen igaz, hogy az első, ki városunkban ezen nyavalyába esett, Tokajból jött már akkor, midőn Tokajban világos jelei tapasztaltattak a cholerának, valamint az is, hogy a kórházban a betegápolók közül eddigien hárman maghaltak, — úgy mis részről tagadhatatlan, hogy a betegeknek a kórházba hordására, s halottak eltakarítására kirendelt emberek közül még eddig egy sem bitegedett meg, — az elzárt házak lakói, amellyekben a cholera nyavalyának harmadik, legveszedelmesebb stádiumában szenvedő betegek feküdtek, vagy éppzn meg is halták, legtöbbnyire igen egészségesek, s közöttük vajmi kevés betegség és halál történik, ámbátor a házaknál volt betegekkel s megholtakkal közvetlen érintkezésben voltak. De hogy Fekete Pál urat, ki mindég a kórházban van, ne említsem, magam is naponként száz meg száz betegeket látok, az utczákon leroskadóknak gyakran, még a szekér megérkezik, magam adom be a Leo porait, a veszteglő házba naponként legalább kétszer elmegyek, a gyengélkedő félbetegekkel rendre beszéllek, a betegekkel, halottakkal bánó emberekkel mindenkori közvetlen érintésben vagyok, mégis bár legerősebb testi alkotással nem áldott meg a természet, s a praeservativákat annyira nem használom, hogy gyakran, midőn hajnalban a segedelmet kívánó bajok megszaporodnak, éhgyomorral futom be a fél