Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Vörös László: Adatok a Horthy-korszak egyetemi orvosainak társadalomszemléletéről és társadalmi meghatározottságáról

és arról, hogy senki elől az érvényesülés útját nem szabad elzárni, hogy a koldus is lehet geniális, stb. Mindez bennünket nem fog lefegyverezni, mikor arról van szó, hogy a tanítás és tanulás eredményességét s az orvosi kar etikai színvonalát biztosítani kell" [66]. A Kar által kiküldött, új bővített numerus clausus bizottság épp az osztályszempontok szem előtt tartása érdekében az egyetemi felvételekhez szükségesnek tartja a „szülők társadalmi helyzetének és foglalkozásának hiteles feltüntetését" [67]. A Horthy-korszak gazdasági és társadalmi viszonyai természetesen eleve lehetetlenné tették a munkás- és parasztszármazású hallgatók egyetemre kerülését; mint ismeretes, e hallgatók aránya a korszak egész folyamán nem haladta meg a 3—4 százalékot. A „jólnevelt szegénysorsú" diákok alatt a közalkalmazottak, a régi országhatárok mögül a Horthy-Magyarországra áttelepült dzsentrihivatalnokréteg gyermekeit kellett érteni. A Monarchia alatt felduzzasztott kispolgári rétegek nagy gazdasági megrázkódtatásokat éltek át, társadalmi feltörekvésük viszont változatlan maradt. A szegedi egyetem 1922/23. tanévének halgatóságát pl. így határozza meg az egyik egyetemi tanár : ,,... a mi halgatóságunk zömét ... az erdélyi Magyarország és ebben is a tisztviselők gyermekei, továbbá a csonka-magyarországi tisztviselők gyermekei teszik ki" [68]. E rétegek segítségére sietett a hivatalos művelődési kormányzat is. Klebelsberg a kultusztárca programjának költségvetési vitája alkalmából 1925. február 20-án az alábbiakat mondta ki: „Ösztöndíjakat a következőknek szándékozunk adni: először a magyar intelligencia gyermekeinek, mert azt hiszem, hogy annak a rettenetes krízisnek, amelybe az összeomlás következtében kerültünk, igazi áldozata a magyar értelmiség és én személyesen a magyar értelmiséggel szolidaritást vállalok" [69]. Előzőleg"*a parlament 1924.

f január 29-i ülésén is bejelentette a kultuszminiszter, hogy bár a tandíjemelések állandósulnak, de „... a legszélesebb értelemben vett közalkalmazottak gyermekei 33%-át fizették a* tandíjnak. Ezt most a legutóbbi tandíjemelés után leszállítottam 25%-ra..." [70]. A közalkalmazotti kedvezmény, szükségkollégiumi helyek, ez volt a Horthy-korszak felsőoktatási gesztusa a középrétegekhez. Ehhez hasonló gesztust a munkásság és parasztság irányába nem találunk.