Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 36. (Budapest, 1965)

Grynaeus Tamás: Összehasonlító és aetiopathogenetikai vizsgálatok a fossilis és recens hyperostosisok körében

tale elülső felső sarkán 9, hátsó- felső sarkán 8,5 mm, az occipitale a lambda-varratnál 8 mm, a torus területén 12 mm. Sőt már a „B"nek nevezett gyerekkoponyán is az osoccipitale vastagsága a lambdavarrat alatt 7,3 mm, a parietale felső elülső sarka 6,1 mm" [86]. A ma élő rasszok között is lényeges különbségek vannak koponyacsontjaik vastagsága tekintetében: „Az észak-amerikai indiánok koponyacsont-vastagsága az európaiakéhoz hasonló, míg az annamitáknái az os parietale fölső-hátsó és elülső-alsó része között nagyobb a vastagságbeli különbség, mint nálunk. A negroid koponyák általában vastagfalúak. Az afrikai pygmeusok és néhány alacsony termetű, primitív csoport (senoi, vedda stb.) koponyája viszont feltűnően vékony falú, és a koponya fala finoman kiképzett. Hérodotosz szerint a perzsák, Welcker szerint a polinéziaiak, Zanetti szerint az etruszkok koponyája igen vékony" [86]. A Weidenreich és a Koenigswald nyomán összeállított vázlatos származásfán jeleztük az óriás és vaskos csontú alakokat, s feltüntettük (ahol volt rá adat) a koponyák kapacitását is. Feltűnő a Sinanthropus pekinensis kortásainál nagyobb kapacitása is. Ez esetleg avval magyarázható, hogy ez is a fejlődés egyenes vonalából kieső oldalág, éppúgy, mint az ún. „meleg" neandertalinál fiatalabb, az utolsó eljegesedés tetőpontjának idejéből származó „hideg" neandertali koponyáknak a mai emberét is felülmúló kapacitása (Weidenreich, G. Retzius). Röviden összefoglalva: a fossilis emberi alakok között előfordulnak óriás, vaskos csontú és nagy kapacitású egyedek. Ez a három bélyeg olykor együtt jelentkezik. Kérdés már most: normális vagy kóros variatióknak tekintsük-e ezeket a leleteket? B. Dawis [29], W. A. Freund [43] és D. J. Cunningham [28] után A, Keith mondott véleményt e kérdésben, 1911ben megjelent cikkében (amikor még az akromegaliára vonatkozó' kórbonctani ismereteink igen hiányosak voltak). Itt több, 1500 ccm feletti kapacitású, többnyire nagy sellájú, akromegaliás koponyát közöl (részben a sella rajzával és méretével is). Megállapítja, hogy az akromegaliás koponyákon számos neandertaloid vonás található (torus supraorbitalis, erős izomtapadási helyek, kifejezett proc. occip. ext,, hátrafelé tolódott foramen occip. magnum), s ezek alapján a betegséget atavisztikusnak tartja. Ez a nézete már akkor sem volt