Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 36. (Budapest, 1965)

Grynaeus Tamás: Összehasonlító és aetiopathogenetikai vizsgálatok a fossilis és recens hyperostosisok körében

Egy korai példát említek. Volz 1902-ben megfigyelte és leírta egy primitív hattyúnyakú sárkány (Plesiosaurus-féle) pachyostosisosan megduzzadt csigolyáit a sziléziai középső triász rétegekből, s az állatot elnevezte Proneusticosaurus silesiacus-nak [122]. Ő még gigantismusnák tartotta a jelenséget, és kialakulását az állat védőpáncélzatának súlyával magyarázta. Abel 1912-ben [1] határozottan kimondja, hogy itt is a P achy acanthus suessi őscet pachyostosisosan felduzzadt csigolyáihoz hasonló jelenséggel; a neurapophysisek és diapophysisek felduzzadásával állunk szemben. Mivel azonban a plesiosaurusféléknek páncéljuk nem volt, önként adódik Abel szerint, hogy a Volz-féh magyarázat helytelen. Abel azt írja a kihalt cetek pachyostosisos csigolyáiról: „Auch hier handelt es sich um eine Knochenerkrankung, die später von functioneller Bedeutung geworden ist" (1., p. 94). Az említett két szerző szövegéből tehát a következő olvasható: 1. A paleontológus Volz a pachyostosisosan felduzzadt csontot — helytelenül — a gigantismus körébe sorolja. 2. A pachyostosis kóros jelenség. 3. Örökletes. 4, A törzsfejlődés folyamán „funkcionális" jelentőségre tesz szert, azaz fontos és a fajra jellemzően állandósult biológiai szerepe lesz. 5. A legkülönbözőbb ősgerinces csoportokon észlelhető jelenség (halakon, őshüllőkön, tengeri teheneken vagyis sirenidákon és ősceteken). 6. Oly jellemző, hogy pachyostosisos csigolyái alapján nevezik el az őscetet Pachyacanthusnak. 7, A földtörténeti középkor (mezozoikum) eleje óta ismeretes ősgerinces maradványokon (1. Volz adatát a középső triászból). Abel ugyanebben a munkájában ezt írja még a kihalt sirenidák pachyostosisos elváltozásairól: „A ma élő sirenák közül csak a dugongnak vannak pachyostosisos csontjai. A fossilis sirenáknál (Halicoridáknál) azonban a csontváz pachyostosisa sokkal nagyobb mértékű volt, s jóformán a váz minden csontjára kiterjedt. Míg az egyiptomi eocén alsó mokattamrétegeiből előkerült primitív sirena (Eotherium aegyptiacum Owen) mellkasának csak az elülső fele, elülső bordái, lapockája, koponyája és állkapcsa pachyostosisos, addig a korban fiatalabb Eosiren lybica Andrews-nél a pachyostosis már a hátsó csigolyákra és a hátsó bordákra is kiterjedt, s ez a folyamat az oligocénben és a miocénben — a Halitheriumnál és a Metaxytheriumnál — még tovább folytatódott, s a pliocénkori Felsinotheriumnál kulminált."