Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 35. (Budapest, 1965)

Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Hatvani István mint orvosvegyész

sebb, s értékesebb is azonban az a kiegészítés, amelyet Hatvani a vízanalízisekhez kapcsolt. Ez a kiegészítés, mint a könyv címében is olvashatjuk: „A sók természetéről, nevezetesen azokról a sókról, amelyek Debrecen körül összegyűjtetnek../' — szól. Hogy miért éppen ezt a kérdést emelte ki a kémiából, arra is megadta a választ a dolgozatban : „Miután igen kevesen vannak a magyarok között, akik a sók természetéről írtak, s nem is találhatók sehol hazánkban a kémiáról írott könyvek". A só fogalma alatt nem azt értette, amit ma értünk, hanem minden vízben oldódó, el nem égő anyagot ilyen elnevezés alá sorolt, ahogyan kortársai is tették. A sóról adott meghatározása egyéni vonásokat is tükröz: „Sónak azt a vizesföldes testet nevezem

t amely vízben oldható, s a tűzben meg lehet olvasztani, ha előbb nem száll el a levegőbe és amely az egészséges emberben olyan érzetet kelt, amelyet íznek nevezünk"'. Még érdekesebb az a felfogása, hogy a „sók, közé sorolt savakat hímnemű, a lúgokat nőnemű, a neutrális sókat, tehát azokat a vegyületeket, amelyeket ma sóknak nevezünk, „hermafrodita" jelleműeknek nevezte. Ez a felfogás valószínűleg nem önálló gondolatot tükröz, de a külföldi irodalomban sem közismert. Előhangja ez a nézet a Berzelius-féle (40 évvel későbbi) dualista felfogásnak, amely a savakat pozitívnak, a lúgokat negatívnak minősítette. Hatvani dolgozatának legnagyobb értéke, hogy nem elméleti fejtegetés, hanem a magyarországi sókivirágzások tudományos értékű vizsgálata. A magyarországi sókivirágzások már régen felkeltették a világ kémikusainak figyelmét. A XIII. században élt Michael Scotus, a híres alkémista is megemlítette „Ars alchemiae"jében, hogy Esztergom mellett és „Barbaria egyéb részein is" található sókivirágzás (21). E só tudományos vizsgálata azonban sokáig váratott magára. Torkos Jánosé az érdem, hogy először szögezte le: a Magyarország területén található sziksó természetes alkáli, ami azonban a közönségesen ismert alkálitól, a hamuzsírtól különbözik (6). Ez a felismerés jelentős volt, hiszen ezzel Torkos, valamivel Marggraf után ugyan, de tőle függetlenül, eljutott a nátrium- és kálium- karbonát különbözőségének megállapításához. Hogy ez a felismerés az akkori idők hazai tudományos felfogásához viszonyítva nagy jelentőségű volt, arra az is rámutat, hogy Torkos-