Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Kőhegyi Mihály: Adatok Homokmégy egészségügyének történetéhez

November 22-ig 19 381 a megbetegedettek száma, ezek közül 8 942 meggyógyult, 9 452 meghalt, beteg volt még 68 községben 987. A legnagyobb mértékű a kecskeméti járásban volt a fertőzés [115]. 1831. december 29-én tette ez ügyben a megye a végjelen­tést, amely szerint november 30-ig megbetegedett a megyében összesen 19 678; közülük 10 016 meghalt; 9 659 meggyógyult. Ek­kor már csak 3 kolerás volt a megyében, akik később szintén meg­gyógyultak [116]. Ezek után lássuk a homokmégyi adatokat: 2. táblázatunk betűrendben sorolja fel az elhaltak nevét, korát, az elhalálozás napját és származási helyét. Ez utóbbi, a nagyon fiatal településnél demográfiai szempontból fontos. (Származási jelek: H = Homokmégy, Ö — Öregcsertő, A = Alsómégy, K = Kis­csertő, D = Drágszél, Ha = Halom, Hi = Hillye, M = Mácsa, Ka = Kalocsa). A táblázatból megállapítható, hogy őslakos homokmégyinek szá­mítható a Bátyai, Birisi, Iványi család egy része, Kanizsai, Keresztes, Kovács, Markó család egy része, Pirisi, Rideg, Romsits család nagy része, Szalay, Sesztó, Szabó család egy része, Varga család. Az „őslakos" természetesen úgy értendő, hogy ezek a családok tele­pültek be először. A 68 éves Rideg Márton, az ugyancsak 68 éves Matos Ilona és 63 éves Iványi Rozália azt a fenti megállapítást támasztják alá, hogy a község a XVIII. század utolsó harmadában már betelepült. Igen erős a bevándorlás Öregcsertőről. Innen származik a Bagó család egy része, Bimai, Csóti, Dóra, Farkas, Fekete család egy része, Fodor, Jenéi, Juhász, Kiss, Kopronczai, Mácsai család egy része, Mi­sák, Pétsi, Romsits család egy része, Salatz család nagy része, Szabó család egy része, Tamás, Vargatz, Vén család egy része. A többi kör­nyező település bevándorlási aránya már kisebb. Öregcsertőről 45, Alsómégyről 26, Kiscsertőről 20, Drágszélről 10, Halomról 2, Hülyéről 2, Mácsáról 1, Kalocsáról 1 család származik. Feltűnő, hogy Kalocsáról mindössze Boni János jött, aki Homokmégy egyet­len cigánya volt ebben az időben. A telepesek kizárólag a Homok­mégyet környező közvetlenül szomszédos falvakból származnak. Egy részük házasság révén került ide. Bizonyos családokat (Fekete, Kákonyi, Rideg, Romsits, Salatz,,

Next

/
Thumbnails
Contents