Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Kőhegyi Mihály: Adatok Homokmégy egészségügyének történetéhez

Szabó, Tamás, Vén) erősen érintett a kolera. Ez a magas halálozási szám természetesen annak a következménye is, hogy ezekben a családokban volt a legnagyobb a gyermekáldás, illetve ezek voltak általában is a legnépesebb családok. Az egyes elhaltak adatainak (anyja neve, házastársa) behatóbb elemzése azt bizonyította, hogy azonos név alatt nem egy család rejtőzik, de az is kétségtelen, hogy szoros rokonsági viszonyban levő családokról van szó. Ismerve az egykori települési viszonyokat feltételezhető, hogy többségük azonos portán, illetve házban lakott s így a fertőzés veszélye közvetlenül fennállott. Alig lehet véletlen- hogy a 8 Kakonyi közül a betegség fellépte utáni harmadik napon már van egy halott (István) és sorra követtékőt — augusztus 15., 16., 22,, 29., (kettő) 31,, szeptember 2., 4. — a többiek. Amikor tehát a járvány a legjobban dühöngött (lásd 3. tábla), akkor e család már túljutott a veszélyen. A Salatz családnál 11 halott volt. Elsőnek a 10 hetes Anna távozott az élők sorából. A halálozás így alakult: augusztus 16., 17., 18., (kettő) 20,, 21., 22., 27., 29., szeptember 8. (kettő). A Tamás családban már az első napon van halott. Ezután a sor: augusztus 13., 17,, 18., 20., 30., szeptember 3 (kettő) 6., 8, Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy a nagylétszámú nyilván szúk helyre összezsúfolt családoknál az első napokban már fellépett a járvány és aránylag gyorsan szedte áldozatait. Ha a halottak elhunytának szóródását az egész falu vonatkozásában figyeljük, úgy jól látszik, hogy a nagy létszámú családoknál a halálozások a járvány fellépte után azonnal jelentkeznek és az utolsó harmadban már nincs ezekből a családokból halott. A többi családtag kisebb fertőzéssel nyilván immunitást szerzett. Az aránylag kevés halottat számláló családok — amelyek létszáma eredetileg is kisebb lehetett — sokáig elkerülték a vészt s csak a járvány utolsó szakában haltak meg közülük néhányan. A Bátyaiak 3 halottja (szeptember 10., 18., 20.) az utolsó harmadba esik és kivétel nélkül gyerekek (1, 4, és 5 éves). A Markó család valamennyi tagja a járvány utolsó harmadában (szeptember 2., 10., 20.) hunyt ei. A falu legutolsó női halottai is tőlük kerülnek ki. Nem lehet véletlen, hogy a magánosan élő Szalay István agglegény a falu legutolsó halottja. Róla az anyakönyvek azt is elárulják, hogy a község molnárja volt. Feltételezhető, hogy a falun kívül álló malomhoz csak igen későn érkezett el a ragályos kór.