Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Kőhegyi Mihály: Adatok Homokmégy egészségügyének történetéhez

járásban a következő elhagyott helységeket találják: Szakmar, Keserűtelek, Hillye, Nádka, Kís-Kecskemét, Halom, Homokmesz, Drakszel. Ebből kétségtelen, hogy a falu a török kor alatt teljesen elpusztult, népességében folytonosság nincsen [94]. Ezért kell ezt hangsúlyoznunk, mert nyelvészeti [95 ] és antropológiai vizsgálatok alapján [96] — a régészeti és történeti eredményekkel és forrásokkal ellentétben [97] — arra következtettek, hogy Homokmégy jelenlegi emberanyagában magyar középkori elemek (sőt a XI. században betelepedett besenyők is) kimutathatók, illetve a lakosság kontinuitása nem szakadt meg. A környék török kori életéről nincsenek bővebb feljegyzéseink. A megye elöljárói elmenekültek, közgyűléseiket Fülek és Gács várában tartották, a hazai eseményekről csak közvetve, hiányosan és későn értesültek. A megye iratanyagának jó része megsemmisült, elveszett [98]. Kalocsa város legkorábbi jegyzőkönyvei ugyancsak a XVIII. század második feléből maradtak ránk [99]. A töröktől állandóan zaklatott területen képzett orvos bizonyára nem volt. Az egész korszakból egyetlen orvostörténeti adatot ismerünk Frangepán Ferenc érsek 1543-ban kelt végrendeletéből, melyben Ferenc borbélynak (chirurgus) püspöki keresztjét, arany láncát és cobolyprémes subáját hagyta, meg egy arany kanalat testált [100]. Péter mester királyi orvosra. Az érsek és kísérete egri püspökké történt kinevezése után már nem tartózkodott Kalocsán [101 ]. A falu újratelepítése A török kiűzése után (1686) megindul az elnéptelenedett vidék betelepítése. De még 1710-ben a kalocsai egyházmegye területén 70 községből csak 9 helységben volt néhány hivő [102]. Amikor Csáky Imre megkapta érseki kinevezését, első dolga a város helyreállítása volt volt. Málnást Ödön közli, hogy : „a legrégibb anyakönyv szerint 1700—1719 között a családok 2/3-a magyar (visszatért és somogyi bevándorolt), lj6-a pedig bunyevác és német" [103], Málnási azonban tévedett az évszámot illetően, mert a legrégibb anyakönyvek 1712-ből valók voltak [105], Ugyancsak Málnási említi, hogy az érsek tíz évi (1710—1720) működése után 88 jobbágy- és 2 zsellérháztartás volt a városban, mégpedig 85 magyar, 3 tót és