Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Vita Zsigmond: A csömör orvosi és népi gyógyítása a XVII-XIX. században

nézte. Felgyógyult társunk személyesen kívánván megköszönni a derék orvos úr fáradozását, egyszersmind papírba takarva néhány magyar aranyat tett le asztalára, de mit dr. Osiander nem vett el, s egyebek között úgy nyilatkozott, hogy a magyar betegségnek, a csömörnek megismerésével is magát megjutalmazva érzi" Salamon Józsefnek ez a feljegyzése, habár több mint egy évszázaddal későbbi, mint a Pápai Páriz Ferenc levele, azt mégis kiegészíti, mert a csömör gyógyítására felhasznált ősi, népi orvoslási módról szól. Nyilvánvaló, hogy az erdélyi diákok az otthon elsajátított, hagyományos eljárást alkalmazták, amikor beteg barátjukat megkenték. Ehhez úgy látszik otthon is sokan értettek, és csak éppen a leggyakorlottabbat kellett közülük kiválasztani. A göttingai orvos azonban a gyógyításnak ezt a módját nem ismerte, és örömmel látta, hogy betege, aki valószínűleg már azelőtt is jobban volt, a kenés által orvosságok nélkül meggyógyult. A néprajzi kutatók eddig alig foglalkoztak az ilyen empirikus jellegű népi orvoslással. A csömör gyógyítását kenéssel azonban Erdélyben ma is ismerik és sokfelé alkalmazzák is. Legpontosabban — tudomásunk szerint — Vajkai Aurél írta le a borsavölgyi népi orvoslásról szóló munkájában [3], A csömör gyógyításáról szóló részből idézzük: ,,A csömör általánosan ismert gyógymódja a kenés. Kenni jóformán mindenki tud, mégis rendszerint csömörrel a megfelelő specialistát keresik fel. A specialista sós, ecetes vízzel a beteg nyakát gerincit, karját feldörzsöli. P. N. -né ujjbegyével a beteg homlokát, fejét, nyakát megkeni — K. J.-né a homlokon, vakszemén ken, aztán, lemegy és a nyakat kezet, lábat keni meg, az ereket keni, mind lefelé (míg marjulásnál felfelé ken). — /. I.-né hasonlóképpen sok ecetes vízzel a fejen, nyakon, karon, hátgerincén, lábakon ken, hogy meginduljon a vérkeringés. — M. Gy.-né szerint a csömört sósvízzel kell maszszírozni, dörzsölni, hogy forrósodjék ki. — Érdekes megjegyezni, hogy a sok kenéshez értő közül nem mindenki foglalkozik a csömörrel." Az itt felsorolt esetekben idősebb asszonyok végezték a kenést. Tudomásunk van róla, hogy ehhez hasonlóan Torockószentgyörgyön is foglalkoztak asszonyok a kenéssel. A kenést tiszta ecettel végzik, a beteg homlokánál kezdik és onnan folytatják a fülek, tarkója és nyaka felé, azután lefelé haladva a gerincet kenik meg. A kenést főként egy-egy olyan kenőasszony végezte, aki a kimarjult 3 Orvostörténeti Könyvtár közi. 33