Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)

Dr. Vörös Márton: Egy járvány tanulságai

is a délszlávok közül pusztított legtöbbet a járvány. Ezek lelki élete mindkét helyen teltebb volt misztikummal. A baj elleni harc helyett hajlamosak voltak visszavonulni passzív szenvedésükbe. Az a jelenség ez, amikor a népek a baj látható előidézői ellen a láthatatlan világhoz fordulnak segítségért. A torontáli és baranyai svábok között egyformán kevesebb volt a halálozás aránya. Életük közismerten higiénikusabb. A társadalmi különbözőség Baranya kárára elősegítette a szövődmények rosszindulatú hatását. Torontál orvosi ellátása jobb volt, de az orvosok hatalma is nagyobb volt. Ott a III. Károly alatti tömeges betelepülés európai szellemi hagyományokat érvényesített: itt, különösen az Ormányság magyar és a déli részek délszláv vidékén, még török időkből megmentett és ősi táltoskultuszra emlékeztető természetfölötti erők húzódtak meg a nép öntudatának legmélyén. Ez az összehasonlítás segít az akkori tényeknek ma már meghalványult körvonalait, legalábbis egyes kérdésekben megerősíteni. Főként abban, hogy a járvány a nép társadalmi képletének is függvénye. Ezt a pécsi jelenséget a budai városrész mindenkori járványos megviseltségének megszégyenítő ténye segít aláhúzni. Innen már nem nehéz meglátni a járvány súlyosságának előfeltételeit. Befejezésül felmerül még az a kérdés, hogy ilyen mérvű néppusztulás idején, legalább ott, ahol erre lehetőség volt, milyen rendszabályok és gyógyítási eljárások érvényesülhettek? Ma, a rövid történelmi távlatból megállapítható, hogy a baranyai járvány elfajulása a kormányzat bűne volt. Már tartott a járvány, amikor Budapesten foglalkozni kezdtek vele. Az első intézkedés az volt, hogy a hatóságok jelentsék, mennyien haltak meg a járványban. Bakteriológiai vizsgálatot a betegség természetének fel nem ismerése miatt nem is tartottak. A fertőtlenítés elégtelensége csírájában oltotta ki a kellő védekezést. Ismeretlen volt a bacillusgazda fogalma is, amely a diftéria esetében óriási veszélyt rejt. Megkérdezték a híres francia professzort, Baudouin-t, hogyan vélekedik az európai csapásról. Válaszában kijelentette, hogy helyes Roux-nak ama felfogása, mely szerint nem a kórokozó a halálos, hanem annak váladéka, a toxin. „Elérkezik egyszer az az idő, amidőn a toxin ellenszerét megtaláljuk" — mondotta [31], Az emberiség még három évig várt,, amíg a gyakorlati megvalósítás megérkezett.