Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 32. (Budapest, 1964)

Palla Ákos: A soproni ispotály gondnokának 1586. évi elszámolásáról

És most ezek után vonjunk le néhány következtetést Hückel János úrnak — a soproni belső tanács polgárának, aki még 1586-ban is az ispotály kirendelt gondnoka volt — elszámolásából. Ezt pedig azzal az őszinte alázattal kell megtenni, ami telik a kevés tény és adat birtokában a majdnem következtetésekből élő kutatótól, aki a már a tegnapokban köddé vált embereket akarja visszaidézni tanúságtétel céljából, tetteiknek, a jónak és nem jónak igazolására, így elöljáróban felmerül az az alapgondolat, hogy ez azispotály mennyire felelt meg a kórház fogalmának és működésében a betegek gyógyításának. Ezekre vonatkozólag rendkívül gyér egyenes adatnak vagyunk a birtokában; a kiadások között nem szerepel sem az orvos, sem a gyógyszerész járandósága vagy fizetése. Hiányzanak innen a gyógyításhoz szükséges patikaszerek árai, de több ízben találkozunk azzal a megjegyzéssel: „vettem a szegény emberek számára húst, halat, hántolt kölest, árpát". „Fűszerért, melyért az ispotályban lakó embereknek vettünk." „Vettem a szegény emberek számára vásznat." „Ingnek, gatyának, lepedőnek." A vétel ideje az Erzsébet-napi vásár, így tehát inkább testi fehérneműről lehet szó, nem pedig nyári ruháról. Ezek mind annak a bizonyítékai, hogy az intézményben nem betegek, hanem aggok laknak, mégpedig elég nagy számmal férfiak és nők, életük alkonyán járó emberek. Ebben az esztendőben tíz esetben vesz fel sírásói munkadíjat és ugyanannyiszor visz ki halottat a temetőbe. Ezek között csak hatnak vásárol személyenként három rőf szemfedőt az ispotály gondnoka. A másik négyet nyílván megilletné, de azoknak nem jár. Azt a feltevést, hogy itt nem történik semmiféle néven nevezendő beteggyógyítás, határozottan alátámasztja az a sor, amely így szól: „Az uraim parancsára Pál mészáros segédjének, akit csúnya betegsége miatt nem vettek jel az ispotályba, pénzt adtam," Az ispotály vezetése tehát nem Hückel János, hanem egy bizottság kezében van, s ez annál inkább bizonyos, mivel az uraim többes szám. Nem érezte magát kötelesnek, hogy a mészárossegédet, akinek közelebbről meg nem állapított „csúnya betegsége" volt, felvegye. Hanem miután betegsége sokak előtt ismeretes lehetett, „az uraim", ez pedig nem más, mint a városi tanács, az ispotályból eltanácsolták. Lényegesen nagyobb összegű adománnyal, mint a szokott, ez két font és négy solidus, a sírásóknak a sírásásért és halottvitelért két