Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Sugár István: Az egri gyógyfürdő és fürdőkultúra története

üdőnek megnyíltával (azaz felmelegedésével) használandó fürdés nélkül a Kura tökéletességre nem jöhet...". A XIX. század derekán és második felében, a városi orvos látja el egyúttal a fürdőorvosi tisztet is. 1859-ben pl. Daubrova Ignác „városi physicus" volt egyben a fürdő orvosa is. A fürdő jelentőségét mutatja az is, hogy —• éppen az említett oknál fogva — a város tisztiorvosai éves egészségügyi jelentéseikben rendszeresen foglalkoztak a fürdőkkel. 1865-ben pl. kiemelte a jelentés, hogy „ ... Eger s vidékére nézve ezen hévforrások mindenesetre igen becses ajándékai a természetnek, s a fürdő-időszakban eléggé látogatottak . . Kossuth Lajos „Pesti Hírlap"-ja is foglalkozott Nagyfejeő doktor tollából az egri meleg források gyógyvizének hasznosításával: „ ... már tavaly örömmel vala minden rendű és rangú idegeneket körünkben seregleni látni, kik részint gyógyultan térnek vissza övéikhez ... a legközelebbi (azaz elmúlt) nyáron is, egyebet ne említsünk, több gyengeségen alapult bajok, májés epedugulások, aranyérnek több alakjai, köszvényes bántalmak, a különféle üdült bőrbajok gyógyszerre találtak .. Élénken kiviláglik tehát e sorok közül, hogy az egri gyógyforrásokat felkereső idegenek jelentős idegenforgalmat képeztek a városban. Hidrológiai és balneológiai kutatók hosszú sora foglalkozott a XIX. század során tudományos munkájában az egri gyógyvízzel. Nem kisebb tudós, mint Kitaibel Pál, a pesti egyetem professzora közli a víz analízisét, amint azt tanítványa, Schuster János 1829-ben Pesten kiadott jelentős munkája mutatja. A vizet a kutatók a „kémiailag indifferens termálvizek csoportjáéba sorolták. Igen érdekes Lengyel Dánielnek 1854-ben Pesten megjelent művében: „Die Heilquellen und Bäder Ungarns"-ban kifejtett magyarázata: E források vizében „ . . . egy kémiai alkotórész sem dominál, sem szilárd, sem pedig illó, és a meglévő rendkívül csekély mennyiség sem több, mint 4 gran és 16 uncia, úgy hogy ezen források vize többé-kevésbé a kémiai tisztaságot közelíti meg...". E megállapítás bizonyos mértékig jogos is, hiszen a XIX. század derekán a hőforrások vizében a radontartalmat mint fő hatóanyagot még nem mu-