Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)
Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)
ság." Véleménye szerint: mellékesen a magyar nemzet át meg meg át van szőve a többi között a dolikokefal típussal is! Az igazság szikrája megvolt ugyan ebben az írásban, amikor a későbbi hitlerista szálláscsinálók elődjeiről, pl. Bleyer Jakabról elítélően ír: „Sem Bleyerben, sem a nagy erővel folyó pángermán propagandában nem szabad holmi jámbor naivitást, vagy túlfűtött fantáziájú szeleburdiságot látnunk. Ellenkezőleg. Aki tudja, mit mivel Bleyer és az ő gárdája a sváb falvakon, aki bepillanthatott az ott folyó aknamunka egész valójába, az megdöbbenve fogja kérdezni: »Quo usque tandem. .. Catilina?« — és elérkezettnek fogja látni az időt, hogy végre szembeszálljunk ezzel a veszedelemmel." Még az igazságot sem lehet azonban tudománytalanul, képzelődés vagy hamis fogalmak alapján megvédeni, nem lehetett a német „faji felsőbbrendűséget" eszméjével szemben a magyar t ,faji felsőbbrendűség" gondolatát sorompóba állítani. Már pedig Méhely ezt tette (17—21. old.): „Mindenekelőtt azzal kell tisztában lennünk, hogy »Csonkamagyarorszag« németjei csaknem kizárólag az alpesi fajtához tartoznak, amely fajta lelki tulajdonságaiban sok primitív érték rejlik, azonban másrészt hiányoznak belőle olyan jellemvonások, amelyek más fajtákat oly előnyösen különböztetnek meg. Tagadhatatlan értelmessége, szorgalma, takarékossága, szerző ösztöne és családiassága, mindmegannyi pompás fegyver a létért való küzdelemben, azonban ezek a lelki adományok még nem elegendők arra, hogy vezetőszerepre tegyék alkalmassá. Az alpesi fajtájú ember az anthropologusok és fajhygénikusok (Ripley, Maclean, Lapouge, Ammon, Arbo, Hauser, Clauss, Garborg, Kelen, Günther stb.) egybehangzó ítélete szerint: »akar munkás vagy kereskedő, akár főiskolai tanár vagy miniszter, lényegében mindig nyárspolgár marad, aki nemesebb felbuzdulásra képtelen^." Tehát ugyanez a hamis érvelés, amelynek elvében a hitleristák az összes többi népeket leigázni, pusztítani törekedtek, így jut el aztán Méhely az ilyen biologizáló, hamis konklúzióhoz: „az idegenvérű polgárság ivadéka pedig rávetette ma-