Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)
Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)
gát a megyei és cdiami hivatalokra s így jutott a nemzet oly vezérekhez, akik a vezérségre született s a vezérkedés lelki adományaival örökletesen átitatott törökös magyar urakkal ellentétben teljesen nélkülözték azt a merészen nagyvonalú, messzelátó tehetséget, melynek helyébe csak az alpesi fajta kicsinyes, nyárspolgári, mindennel megalkuvó s a maga kis fazekacskáját aggodalmasan féltő jelentéktelenség ét ültették." Közben az a szomorúan komikus, hogy Méhely komoly arccal meg akarja mutatni: ő mégiscsak tudományos alapon áll, és tévesztendő össze a laikus fajvédőkkel, amilyen még ezidőben Szekfü Gyula is volt: „Hogy a »törteneti fajok« milyen kátyúba viszik a velük kacérkodókat, annak elrettentő példája Szekfü Gyula egyetemi tanárnak »A magyar bortermelő lelki alkata« (Budapest, 1922.) című ^történelmi tanulmany«, melyben a »faji alkat« alapján állapítja meg, hogy a mi bortermelésünk »nem wirtschaftlich«." (81. old.) „A professzor úr nem gondolta meg, hogy a tudatlanság, az elmaradottság és az okszerűtlenség nem faji bélyeg s hogy e tekintetben a tolcsvai magyar, az aradhegyaljai oláh és a ruszti hienc teljesen egy húron pendül, vagyis borkezelése egyformán rossz s ezért kivitelre nem alkalmas." Méhely és társai súlyos tudatlanságát (vagy tudatos, a fasiszta ideológiát szolgáló tudománytalanságát) világosan mutatják azonban saját írásai, tanítványainak munkái egyaránt. Gáspár János, Méhely adjunktusa „Fajismeret. A modern anthropologia és öröklésbiológia problémái" (Bpest, dátum nélkül, kiadva kb. 1930.) c. dolgozatának világosan antidarwinista: „A megélhetési viszonyok korlátoltak, az emberiség viszont határtalanul szaporodni képes; ebben a létért való küzdelemben a fölös emberanyagnak el kell pusztulnia" Maithusi a természetes kiválasztás szerepének és értelmének felismerésére az emberi társadalmakban végbemenő küzdelem szemlélete vezette rá, mégis nemcsak több jeles szociológus, de maga Darwin is, aki pedig Malthustöl vette át a természetes kiválasztás gondolatát, azon a véleményen van, hogy a fajok